Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miért nem tudnak főzni a mai lányok?

A férfiakat a hasuknál lehet megfogni, édes lányom!- mondogatta elég gyakran anyám, miközben a kezembe nyomta a fakanalat.

Én akkor ezt feltétel nélkül el is hittem neki, mert apám, aki kora hajnaltól késő estig dolgozott, minden elébe rakott ételért hálás volt. Minden hétvégén, amikor együtt ebédelt a család, pontosan déli 12-kor ott gőzölgött a háromfogásos menü az asztalon. Igaz, hogy anya egy ideig otthon dolgozott, háztartásbeli volt. Én már munka mellett tettem ugyanezt. Anyutól tanult főzés-tudományommal igyekeztem elkápráztatni minden este és hétvégén a családomat. Egy ideig sikerrel...

A lányom, huszonévesen még nem főz. És rajta kívül még sok tizen- és huszonéves leány sem.

Vajon miért?

Próbáltam magyarázatot találni erre a fontos társadalmi kérdésre. Íme néhány feltételezésem:

- A többgenerációs családokban még ott a mindent tudó nagymama, aki kitűnően  ellátja ezt a feladatot, s közben még a szívét-lelkét is beleadja.

- A mai tizenévesek többségét még nem érdekli ez a tudományág, senki és semmi nem készteti arra, hogy ezt a házimunkát elvégezze.

(Az iskolák tantervéből is eltűnt, vagy alig óraszámban létezik a háztartási ismeretek. elnevezésű tudásanyag)

- A huszonéves lányok többsége egyetemre, főiskolára jár, és általában a suliban eszik, vagy anyu hétvégi csomagjaiból él

- A mai széleskörű konyhakész és gyorsfagyasztott ételek elkészítése nem igényel nagy okosságot. Elég egy mikrohullámú sütő és máris kész az "összedobok valamit" vacsora.

- Számos étterem, közintézmény kínálja kiszállítási és helyben fogyasztási lehetőséggel  napi menüjét annak, aki időt is szeretne megtakarítani ezzel.

- Ma már gyakran a nő a családfenntartó, és a férfi vállalja át ezt a remek feladatot(Egyébként a férfiak többsége nagyon jó házi szakács!)

- Az egyedülálló nők, s a szinglik népes tábora ritkán főz magának, vagy éppen egy gyorsétteremben elégíti ki étvágyát.

Változtak a társadalmi viszonyok, felborultak a hagyományos családminták, mások lettek az étkezési szokásaink is. És talán az "erősebbik nem" sem igénylik már az asszony főztjét.

Persze az is lehet, hogy a manapság a férfiakat sem a hasukon keresztül lehet megfogni és megtartani...

Ha főzni nem is,... de ezek a mai lányok mégis tudnak valamit!

 


A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.