Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miért szinglik a szépségkirálynők?

A Nemzet Szépe szépségverseny győztesei sok mindenben különböznek, de egy dologban hasonlítanak egymásra: mindketten egyedülállóak. Özer Nóra és Kis Gabriella mesélt pasizási szokásairól, és arról, hogy miként viszonyulnak hozzájuk a férfiak.

Özer Nórát 2016-ban koronázták királynővé a Nemzet Szépén, de a siker árnyoldala, hogy azóta nehezebben boldogul a férfiakkal. A fiatal szépség szerint a fiúk egyre kevésbé mernek kezdeményezni, mert félnek a visszautasítástól.

„Férfija válogatja, de úgy érzem, hogy egyre inkább nőiesednek, és már a nőknek kell udvarolnia. A barátnőim közül is sokan szinglik maradnak, mert egy-két hónap után valamiért tönkremegy a kapcsolat” – mondta Özer Nóra.

Özer Nóra

Szerinte a férfiak lassabban érnek, 25-30 éves korukban még komolytalanok és csak a harmincas éveikben járva szeretnének igazi párkapcsolatot, ráadásul ez egyre inkább kitolódik.

Az idén ledoktorált Özer Nóra arról is beszélt, hogy mióta szépségkirálynő, megcsappant azok száma, akik ráírnak a közösségi médiában, aminek szíve mélyén örül is. Természetesen szeretné, ha rátalálna a szerelem, de hisz benne, hogy minden okkal történik.

Jöhet a világbéke
Jogot hallgat, gyermekeknek segít és az idei Nemzet Szépe verseny szervezésében is részt vesz. Özer Nórának sokat változtak mindennapjai, mióta őt választották az ország történetében először a nemzet legszebbjének, s ezzel megnyerte az 5 millió forintot, az autót, két utazást és számos más értékes díjat.

„Eljön majd az én időm, de jelenleg a tanulást nehéz is lenne összeegyeztetni a kapcsolattal. A párok három-négy év alatt összeszoknak, de az első hónapokban a munka és az iskola rovására mehet a szerelem. Nem tartom zárva az ajtót, nyitott vagyok az ismerkedésre, hiszen másként nem is lehetne” – fogalmazott.

Kis Gabriella, a Nemzet Szépe idei nyertese úgy érzi, mintha védőburok lenne körülötte, mintha szépségkirálynőként nehezebb lenne eljutni a szívéhez. Pedig állítja, nem változott semmit attól, hogy korona került a fejére.

„A férfiak nem annyira bátrak, amit most a saját bőrömön tapasztalok meg. Van már indokuk, hogy mivel írjanak rám. Gratulálnak a sikerhez, és így próbálnak beszélgetést kezdeményezni. Előfordult, hogy egy szórakozóhelyen is így jöttek oda hozzám. Ugyanakkor érezhetően félősebben közelítenek hozzám, mióta szépségkirálynőnek választottak” – mesélte.

Kis Gabriella

Kiss Gabriella úgy érzi, két év után időszerű lenne számára egy párkapcsolat, de mivel munkája és egyéb teendői miatt be vannak táblázva a napjai, nem feltétlenül lenne rá ideje.

„Egyszer szeretnék szerelmes lenni, máskor nem. Érzékeny, érzelmes személynek tartom magam, ezért fontos, hogy legyen valaki mellettem. Viszont az énemet nem szeretném megosztani egy olyan emberrel, aki nem érdemli meg. Ráérek, és van még időm” – fűzte hozzá. (Képek: sajtóanyag)

Csípőringás, nyitott száj, vágyakozó lábak, avagy a csábító női testbeszéd
Azt mondják a nők sokat beszélnek, főleg ha el akarnak érni valamit.Ha jól figyeltek kedves férfiak, akkor gesztusainkból is olvashattok, megszólalnunk se kell, úgy csábítunk.Elég egy jól irányzott kacér oldalpillantás, egy szabaddá tett csukló, egy ravaszul megválasztott ajakrúzs, és máris a lábunk előtt hevertek…


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.