Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden a Bizalommal kezdődik

Szabó István Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével nyílik hivatalosan a 4. Magyar Filmhét. Február 8-11. között új helyszínen, a Corvin moziban rendezik meg az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával. Rekord számú nevezés érkezett, így öt kategóriában összesen 131 filmet nézhet majd meg a közönség, a program már nyilvános.

Február 7-én Szabó István 1979-ben készült Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével kezdődik a 4. Magyar Filmhét. Szabó István 1944-ben játszódó filmje Koltai Lajos kameráján keresztül helyezte az arcokat történelmi megvilágításba. A Bizalom volt az első Szabó-film, melyet Oscar-díjra jelölt az Amerikai Filmakadémia.

Klaus Maria Brandauer és Szabó István, Kép: wikimedia

Idén az alkotók minden korábbi évnél több filmet neveztek, így a 4. Magyar Filmhéten február 8-11.között a Corvin moziban öt kategóriában összesen 131 filmet láthat majd a közönség. Immár nyilvános az esemény programja - Mind a 18, tavaly bemutatott nagyjátékfilm lepereg majd, így a nézők ismét láthatják majd - többek között - a Kincsemet, a Testről és lélekről című Arany Medve díjas filmet, a Brazilokat, a Pappa Piát vagy az Aurora Borealist.

Az alkotók 76, a Mecenatúra program keretében támogatott filmet neveztek, összesen 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel az idei kínlatban. Köztük olyan különleges alkotásokat vetítenek majd, mint Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című megrázó erejű alkotása, az első magyar dokumentumfilm, mely a Sundance, fesztivál versenyprogramjában szerepel, vagy Mosonyi Szabolcs Tiltott zóna – Harctéren a vadvilág című természetfilmje és Vitézy László Csandra szekere című televíziós munkája, mely Lakatos Menyhért önéletrajzi ihletésű művei alapján készült, és megtörtént eseményeket dolgoz fel a cigányság legszegényebb rétegének mindennapjaiból.

Aranyszem helyett…
Megalapította a Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díj elnevezésű kitüntetést a Sparks kamera és lámpakölcsönző cég, a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája. A magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben, Novák Emil alapította Aranyszem operatőr verseny helyét veszi át.

A kisjátékfilmek között szerepel Tóth Barnabás Van egy határ című alkotása, mely szintén igaz történet alapján készült és egy apa-fia vasfüggönyön keresztül való menekülését mutatja be, az animációk között pedig Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója is versenyez.

A 3. Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját a korábbi évekhez képest nem közvetlenül a Filmhét után, hanem később, március 11-én tartják. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a Filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott filmek és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.