Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden, amit tudni érdemes a szemfenékvizsgálatról

A tévhitekkel ellentétben a szemészeti vizsgálat nem egyenlő az optikákban végzett éles látás vizsgálattal. Szemvizsgálat során a szemünk teljes állapotát mérik fel különböző vizsgálóeszközökkel, míg az optikákban csak az éles látásunkat ellenőrzik. A szemvizsgálat fontos része a szemfenékvizsgálat, amely hátsó részéiről is szolgáltat fontos információkat.

Az általános szemvizsgálat első lépése mindig a páciens kikérdezése, vagyis az anamnézis felvétele, majd a szemnyomásmérés. Ezt követi a látásvizsgálat, először a szem fénytörésének objektív (számítógépes) és szubjektív (látáspróba) vizsgálatára kerül sor. A biomikroszkópos réslámpás vizsgálat kihagyhatatlan, de ugyanilyen fontos eleme a szemfenékvizsgálat is.

Miért fontos a szemfenék vizsgálata?

Szemfenék alatt a szemgolyó hátsó részének belső falát értjük, egyik legfontosabb része az erekkel dúsan behálózott retina (ideghártya), valamint ide érkeznek a pupillán át bejutó fénysugarak. A retinán belül található a makula (sárgafolt), amely az éles látásért és az olvasási képességért felelős. A szemfenék másik fontos eleme a látóidegfő, vagy idegen szóval papilla (nem összetévesztendő a pupillával): a nevét onnan kapta, hogy itt egyesülnek látóideggé a retina idegsejtjeinek rostjai.

A szemészeti vizsgálat során a szemfenék vizsgálatával több olyan problémát is fel lehet ismerni, melyekre egy gyors látásvizsgálat során nem derülhet fény. Ilyenek például a látóidegfő veleszületett és szerzett (zöld hályog) betegségei, de a szemfenéki erek kóros eltérései egyéb, belgyógyászati betegségekre (magas vérnyomás, érelmeszesedés) is felhívhatja a figyelmet. A rutinvizsgálatnak tehát minden esetben része a szemfenékvizsgálat, ezen kívül a szem bizonyos elváltozásai (retinaleválás, keringési zavarok, daganatok, makuladegeneráció), illetve a fent említett belgyógyászati betegségek esetén külön is javasolt a folyamatos szemfenéki kontroll.

Pupillatágítással vagy anélkül?

A szemfenékvizsgálat réslámpánál, érintésmentesen történik egy speciális lencse használatával. Ahhoz, hogy a szem mélyebb részére rálásson, a vizsgáló orvosnak gyakorlatilag át kell néznie a pupillán, ezért bizonyos esetekben szükség lehet pupillatágító szemcseppre. Az általános szemvizsgálat részeként általában enélkül is kivitelezhető a szemfenék vizsgálata, mert közepesen tág pupilla mellett is kellően hozzáférhető a látóidegfő és a sárgafolt területe. Ha azonban a páciens pupillája az átlagosnál szűkebb, a törőközegek nem tiszták, vagy fontos, hogy a retina perifériás részeit is ellenőrizzék, akkor ki kell tágítani azt a bizonyos kulcslyukat, vagyis a pupillát. Erre leggyakrabban üvegtesti betegségek, a szemgolyó rendellenességei, hirtelen bekövetkező részleges vagy teljes látásromlás, látótérkiesés, szemészeti műtétek (ilyen pl. a lézeres szemműtét), illetve cukorbetegség okozta retinopathia esetén van szükség.

A pupillatágítástól nem kell tartani, mert nem jár fájdalommal, de átmenetileg elhomályosítja a látást (különösen közelre), emiatt a vizsgálatot követő órákban nem ajánlott például az autóvezetés. Amennyiben a szemvizsgálat során pupillatágítás is történik, szemészetre érdemes kísérővel vagy tömegközlekedéssel érkezni, más felkészülést nem igényel a vizsgálat.

Szemészeti panasz esetén forduljon hozzánk bizalommal! Az Optik-Med szemészeti szakrendelésen tapasztalt szemész orvosok és az ország egyik legmodernebb diagnosztikai háttere várja. Hívjon minket a 06-1-206-95-00-ös telefonszámon, vagy keresse fel az OPTIK-MED weboldalát.

 


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.