Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden nőnek itt a helye!

Bájos Bébi, Aranyos Kislány, Lázadó Kamasz Csajszi, Érzéki Nő, Harcos Asszony, Védelmező Anya, Bölcs Tanácsadó, Odaadó Támogató, Kedves Öreg Hölgy - ezek mind mi vagyunk.

Immár harmadik alkalommal kerül sor szakértői i Napunk megrendezésére, melynek létrehozásával olyan hosszú távú, sikeresen működő rendezvénysorozatot szeretnénk megalkotni, ahol a szakértők, illetve a hozzájuk támogatásért, tanácsért forduló nők együtt hoznak létre egy közösséget.

A Női Nap több, mint egy marketing rendezvény, ahol szakértők asztalt bérelnek, kiteszik a szórólapjukat, bővítik a címlistájukat, beszedik a belépőt, kifizetik a terembérletet, és a nap végén elköszönnek egymástól.

Elsődleges célunk, hogy a szakértők, olyan tudást adjanak át a nőknek, mely segítheti őket a testi-lelki átalakulás könnyebb elviselésében, a változással járó nehézségekkel való szembenézésben.

A rendezvény legfőbb üzenete egy, az eddigieknél tudatosabb női összefogás, mellyel a nők nemcsak azt juttatják kifejezésre, hogy testvérként tisztelik és szeretik egymást, hanem azt is, hogy igazán megismerni és kiteljesíteni önmagukat egymás támogatásával lesznek képesek.

A sikeres munkához a szakértők előzetes együttműködése, egymással való folyamatos kapcsolattartása, kohéziója rendívül fontos számunkra. A szakértő jelen-léte minden szinten elengedhetetlen. Szeretnénk, ha minél több olyan nővel találkoznánk környezetünkben, aki jól érzi magát a bőrében és teljes életet él. Erre biztatjuk, motiváljuk őket a Női Nappal, a megjelenésünkkel, a munkánkkal, a részvételünkkel. 

A rendezvényt tanácsadással, a fenti témában megtartott előadásokkal, bio büfével, kávésarokkal, kézmúves műhellyel színesítjük.

A Női Nap 2007. április 22- én kerül megrendezésre, délelőtt 10 órai kezdettel, a Független Pedagógiai Intézetben, (Frankel Leó u. 6.). Minden nőnek ott a helye!

Bővebb információ: www.noinap.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.