Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden perc értékes - Koncert a daganatos betegekért

Nem csak a WHO és az OECD jelentései kongatják a vészharangot a rákos megbetegedések magyarországi arányával kapcsolatban. A hazai zenei élet kiválóságai egy nagyszabású jótékonysági koncerttel kívánják felhívni a figyelmet a helyzet súlyosbodására és egyúttal a hospice ellátás fontosságára.

Magyarországon hal meg a legtöbb ember daganatos megbetegedések miatt a legfrissebb OECD-jelentés szerint. Ráadásul egyre több ember szenved a ráktól: míg 1960-ban a halálesetek 15 százalékáért felelt a sejtek kóros elburjánzása, 2013-ban már az elhunytak 25 százalékának volt daganata hazánkban.

„Sokan felháborodtak a WHO legutóbbi jelentése miatt, amely a pácolt és feldolgozott húsokat rákkeltőnek minősítette, ugyanakkor valamit tenni kell a megelőzés érdekében, illetve segítséget kell nyújtani a daganatos betegségekben érintetteknek” – tette hozzá Dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány orvosigazgatója.

Pontosan ezt kívánják tenni a magyar zenei élet elismert művészei, akik egy nagyszabású jótékonysági koncerttel kezdik a 2016-os évet. A Benkó Dixieland Band mellett az Óbudai Danubia Zenekar lép színpadra a Művészetek Palotájában január 3-án, és mindkét együtteshez csatlakozik Szekeres Adrien.

„A jegyek ára teljes egészében a 25 éves fennállását ünneplő Magyar Hospice Alapítványhoz kerül, ahol a már csak tüneti kezelésben részesülő, súlyosan beteg daganatos emberek testi és lelki szenvedéseit enyhítik az összegből” – mondta Karácsony János, az LGT korábbi frontembere, aki „Szimfonikus Zenevonattal” hozza a segítséget.

Dr. Benkó Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar klarinétos így vallott a Benkó Dixieland Band fellépésének okairól: „Fiatalon mindenkit a karrier és a családalapítás foglalkoztat, az idő azonban magával hozza az elmúlással kapcsolatos gondolatokat. A sors fintora, hogy épp az utolsó időszakban vagyunk leginkább kiszolgáltatva. Óhatatlanul is megkérdezzük magunktól, hogy mit tehetünk? A Magyar Hospice Alapítvány a legkilátástalanabb helyzetben áll a betegek mellé, aminél kevés nemesebb célt ismerek.”

Szekeres Adrien a saját környezetében is szembesült már azzal, hogy milyen embert próbáló feladat a végső stádiumban lévő betegek ápolása, ezért is vállalta a fellépést annak ellenére, hogy az év végén több koncertet ad.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.