Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Mindenki Karácsonya" rendezvény

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Fővárosi Önkormányzat - a korábbi évekhez hasonlóan - idén is karácsonyi programmal és ajándékkal kedveskedik a hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyermekeknek.

A Gyermekmentő Szolgálat immár 16. éve rendezi meg a Fővárosi Önkormányzattal közösen a "Mindenki Karácsonya" című, ajándékozással egybekötött karácsonyi programját, mely eseményen 300 hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő, főleg nagycsaládban nevelkedő gyermekeket lát vendégül.

A program - a korábbi évekhez hasonlóan - a Westend City Center Milleniumi Udvarában kerül megrendezésre 12.30-tól.

A gyermekeket a Róka Színház: Amikor Szent Miklós bizánci püspököt meglesé Szent Péter és Jézus urunk a mennyből.... című interaktív gyerekműsorával, a Széltolók együttes, valamint Fábián Éva zenés gyerekműsorukkal szórakoztatják. A programok ideje alatt "hópihék" és "mikulások" arcfestéssel és édességgel kedveskednek a gyermekeknek.

A játékos műsorok mellett a gyermekeket a Gyermekmentő Szolgálat egyik legrégebbi és legjelentősebb támogatója, az OTP Bank Nyrt. karácsonyi ajándékcsomagjaival várjuk.

A karácsonyi ajándékokat 13.30-kor adja át Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ügyvezető elnöke és Dobrev Klára, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ajándékcsomaggal és változatos programmal szeretne örömet szerezni a kicsiknek, és felejthetetlenné tenni számukra az ünnepeket.

Köszönettel tartozunk az Adoc-Semic Kft-nek, az Alexandra Könyvkiadónak, az Animus Könyvkiadónak, az Aréna 2000 Kiadónak, a Chio-Wolf Magyarország Kft-nek, a Cartoon Network-nek, az Egmont Hungary Kft-nek, a Felicitas Kft-nek, a Harmat Könyvkiadónak, a Kotányi Hungária Kft-nek, a Móra Könyvkiadónak, az Oriflame-nek, a Százszorszép Kiadónak, a Tesco Globál Zrt-nek és a Zsiráf Magazinnak, hogy ajándékukkal a rászoruló gyermekek karácsonyát még szebbé tették.

 

Mindenki Karácsonya

Időpont: 2006. december 15. (péntek)  12.30-15.45-ig

Helyszín: Westend City Center, Milleniumi Udvar

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.