Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minyonokkal a suliba, avagy mibe kerül a tanévkezdés?

Tetszik-e vagy sem, de már a legtöbb családban előkerülnek gyakorlásra a tavalyi könyvek, füzetek, és nyílnak a pénztárcák az új tanszerek megvásárlásához. Kik, mennyiért és mit vásárolnak? No és kik a kedvenc mesehősök, aki majd elkísérik csemetéinket a suliba? Egy felmérésből ez is kiderül..

A tanévkezdés komoly anyagi felkészülést igényel az általános iskoláskorú gyermeket nevelő magyar családoknak: míg egy új iskolatáskára 5 és 15 ezer forint, addig tanszerekre 10 és 20 ezer forint közötti összeget szánnak a szülők egy gyermek esetében - REGIO JÁTÉK friss kutatása szerint.

„Idén már a diákok 90 százaléka kap ingyenesen tankönyvet, az ezen kívül eső segédanyagokért 10-15 ezer forint plusz költséggel számolnak a szülők a kutatásunk szerint. Mindent egybevetve az első becsengetésig a nagy többség a havi kiadások 10-30, minden ötödik esetben pedig 30-50 százalékát fordítják az iskolára a családok” – ismertette az eredményeket Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője. Minden ötödik válaszadó van olyan szerencsés helyzetben, hogy munkáltatója anyagilag támogatja az iskoláskorú gyermekkel rendelkező dolgozókat.

Kezdődik, kezdődik... Kép: ixabay

4 családban 3-ból kizárólag az édesanya a beszerző

A tanszerek beszerzése idén is leginkább (73 százalék) az édesanyák feladata lesz, csak minden negyedik családban száll be az édesapa is az előkészületekbe.

„A leggyakoribb továbbra is a személyes, bolti vásárlás (67 százalék), ám az apróbb felszereléseket – színes ceruza, radír, hegyező – sokan inkább online rendelik meg, így a bolti és netes vásárlás kombinációját a megkérdezettek 30 százaléka választja. A legforgalmasabb hónap az augusztus, tízből hét család intézi ilyenkor az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlást, az utolsó pillanatban csak minden tizedik válaszadó kapcsol” – tette hozzá Gyaraki Dávid.

PótvizPótvizsgázol? Így készülj rá, tuti átmész!
Lassan csordogálnak már a tanévkezdésre vonatkozó hírek: akcióznak a papírboltok, és úgy hírlik, hogy időben a sulikba érnek a tankönyvek is. De vannak jó páran, akik valamilyen okból úgy döntöttek, hogy még a tavalyit forgatják elég sűrűn ezen a nyáron. Ők a pótvizsgások. Most nekik ad felkészülési tippeket a pedagógus…

TOP5 mesehős iskolai felszerelés esetén:

  1. Minyonok
  2. Transformers
  3. Star Wars
  4. Jégvarázs
  5. Lovacskák

A megfelelő felszerelés kiválasztásánál elsődleges, hogy az elnyerje a kisdiák tetszését, ezt követik a tartósság és az ergonómiai szempontok. „Az aktuális kedvenc mesehős tízből nyolc alsós és tízből hat felsős táskájában felbukkan az új tanévben, a legtöbb esetben a füzeteken, írószereken és tornazsákokon kell keresni őket” – árulta el a marketingvezető.

A szülők fele már most iskolára szoktatja gyermekét

A nyári szünet utolsó heteiben a gyerekek felkészítése az iskolára már otthon elkezdődik: a megkérdezett szülők fele leginkább az előző évi tananyagot ismétlő füzeteket hívja segítségül, minden negyedik esetben pedig matematikai feladványokat old meg együtt a család játékos formában; tízből mindössze egy nebulónak nem kell a sulira gondolnia egészen az évnyitóig.

 

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.