Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mit dugdos a pisilős kisfiú a szekrényében?

Mintha Brüsszelben összpontosulna a sajátos belga humor: vicces szobrok és múzeumok egymás hegyén-hátán, így például a nemrégiben megnyílt „pisilős kisfiú múzeum”, mindez megfejelve a legfinomabb waffellel, a csodás sörökkel, és persze a világ legjobb elektronikus zenei fesztiváljával.

Brüsszel olyan, mintha egy laza, hosszú hétvégére találták volna ki. Könnyen elérhető Budapestről, ráadásul a reptérről 18 perc alatt vonattal vagy ugyanennyi idő alatt busszal is bejuthatunk a belvárosba. De mit érdemes kipróbálni a belga fővárosban és környékén?

Manneken Pis, avagy a pisilős kisfiú szobra Brüsszelben, Kép: Budapest Airport

A Manneken Pis, azaz a 60 cm magas pisilő kisfiút ábrázoló szobor szinten minden úti beszámolóban helyet kap, és a főtérről egy könnyű sétával elérhető. Azonban azt kevesebben tudják, hogy nemrégiben egy saját múzeumot nyitottak a kis szobornak, amely többek között bemutatja a vicces alak gardróbját. A Manneken Pis felöltöztetése a város hagyományainak kiemelkedő része, és évente átlagban 130-szor öltöztetik át. De nem ő az egyetlen vicces szobor Brüsszelben. Ma már pisilő kislány (Janneken Pis), sőt pisilő kiskutya (Zinneke) is van a városban.

A belga rajzolók sok kedvenc mesehőst adtak a világnak. A brüsszeli Képregény Múzeumban mindent megtudhatunk a képregények készítéséről és „élőben” találkozhatunk Lucky Luke-kal, Asterixszel, vagy éppen a törpökkel. A kis kék hősöknek van egy saját múzeuma is, az Eredeti Karakterek Múzeuma, ahol a világ egyetlen törpszaküzlete várja a vendégeket.

Szintén érdekes a brüsszeli Hangszermúzeum, mely a világon a legnagyobb, mintegy 6000 darabos készlettel büszkélkedhet. A hangszerek hangját fülhallgatón keresztül mi is megismerhetjük, sőt csütörtök esténként élőben is bemutatják a legérdekesebb zeneszerszámokat. A múzeum az Old England pláza egykori épületében található, ahol valaha a városi gazdagok vásároltak szabadidejükben.

Tomorrowland, Belgium, Kép: Budapest Airport

Ha pedig a zenéről beszélünk, akkor ne menjünk el szó nélkül a világ - hivatalosan is – legjobb elektronikus zenei fesztiválja, a Tomorrowland mellett. A fesztiválok leginkább egy pszichedelikus mesevilágnak tűnik, és sok ma már szupersztárnak minősülő DJ alapozta meg az ismertségét egy itteni fellépéssel. Bár a fesztivál csak július végén lesz, jó előre gondoskodni kell a belépésről és az utazásról.

Több olyan étel is létezik, melyben Belgium elismerten vagy vitatva, de világelső. Az egyik legismertebb a brüsszeli waffel, mely a világ első gofrija volt. Az 1958-as Világkiállításra feltalált finomság 1962-ben New Yorkban is bemutatkozott, és annyira népszerű lett, hogy a félreértések elkerülése végett Brüsszeli Waffelre keresztelték át a belgák a saját variációjukat.

Bruges, mint egy ékszerdoboz, Kép: Budapest Airport

Szintén világelső a belga sültkrumpli, amit jóval vastagabbra vágnak, mint az általunk ismert verziót, és kétszer is megsütik. A helyiek a más vidékekről származó variánsokat lekicsinylően cérnakrumpliként emlegetik a vékonysága miatt. Legendásak a kiváló belga sörök is, melyekből a város legkisebb bárjában is legalább húsz félét találunk az itallapon.

Ha Brüsszelbe utazunk, akkor érdemes két közeli flamand várost is felvenni a bakancslistánkra, hiszen mindkettő könnyedén elérhető a fővárosból vonattal vagy busszal is.

Bimbók, nemcsak tavasszal
Nagy köszönettel tartozom a belgáknak a kelbimbóért. Ők voltak ugyanis olyan kedvesek, és kinemesítették ezt a növényt a 19. században, amely egyébként a Földközi-tenger környékéről származik. Nagy jót tettek ezzel az emberiség azon hányadának, akik szeretik a bimbóskelt.

Brugge vagy Bruges, a csatornák által közrefogott meseváros szinte érintetlenül vészelte át az évszázadokat. Kicsit olyan élmény, mintha egy film díszletei között barangolnánk és – a főtér kivételével – komolyabb turistaözönre sem kell felkészülnünk. Ha gyalogosan már bebarangoltuk a várost, akkor érdemes egy csónaktúrára is befizetni, hiszen a csatornák jóvoltából olyan helyeket is megcsodálhatunk, ahová a szárazföldön el sem lehet jutni.

Szintén megér egy kirándulást Észak Firenzéje, Gent.  Nem is olyan meredek a párhuzam az olasz város és Gent között, mint amilyennek elsőre gondolnánk. A Brüsszel és Brugge között fél úton elhelyezkedő település látványa valóban Firenzét juttatja az odalátogatók eszébe. Jó utat Európa fővárosába!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.