Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mit és egyébként, a Tévéből mit tanulunk?

 Az elmúlt 5 évben jelentősen átalakultak a 18-64 évesek tévénézési szokásai. Egyedül az ismeretterjesztő csatornákra kapcsolunk át többször, míg a zenecsatornák előtt sokkal kevesebb időt töltünk – többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Média közös felméréséből.


 A tematikus csatornák terjedése, a szélesedő műsorkínálat jelentős befolyást gyakorol tévénézési szokásainkra. Részben a növekedő választéknak – és így a figyelem megoszlásának – köszönhető, hogy a legtöbb csatornatípust kevesebben nézik, mint 5 évvel korábban. Az egyetlen kivételt az ismeretterjesztő adók jelentik: a 18-64 évesek 42 százaléka választja egyre gyakrabban az ilyen típusú csatornákat – állapította meg a KutatóCentrum és a Marketing&Média közös villámkutatása. Az érdeklődés leginkább az egyébként is szűk csoportot célzó zenecsatornák iránt csökkent. „Az internet terjedése jelentős szerepet játszhat abban, hogy a korábbi évekhez képest a zenei adókat még a fiatalok is kevesebbet nézik, hiszen a világhálón bármikor szabadon rákereshetnek kedvenc számaikra – értékelte az eredményeket Barcza Enikő, a KutatóCentrum üzletág igazgatója. – Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a felmérésben nem a nézettségi sorrendet, hanem a tévénézési szokások trendjeit, változásait vizsgáltuk.”

Bár a tematikus csatornák közül a filmeket vetítő adókkal töltött idő az elmúlt öt évben gyakorlatilag nem változott, a műsorfajták közt mégis a filmek a legnépszerűbbek. A kedvelt műsortípusok közt második helyen az ismeretterjesztők, harmadik helyen pedig a sorozatok és hírműsorok végeztek. Bár a hivatalos nézettségi adatok szerint a szappanoperák előkelő helyet foglalnak el, a kedvencek közt ezt a műfajt jelölték meg a legkevesebben. Csak szűkebb réteg, a megkérdezettek egynegyede voksolt a tehetségkutató, beszélgetős és sportműsorokra.

Nemek harca a távirányítóért

A férfiak és a nők eltérő érdeklődése a tévénézési szokásokban is nyomon követhető. A férfiakat jobban lekötik az ismeretterjesztő és hírműsorok, emellett a sportközvetítéseket is inkább ők kísérik figyelemmel. A nők szívesebben nézik kikapcsolódásként a sorozatokat, vetélkedőket, a főzős, beszélgetős és tehetségkutató műsorokat, valamint a hagyományos szappanoperákat.
Nemcsak a nemek, de a generációk is harcolnak a távirányítóért. A hírműsorokat az 55-64 évesek 60 százaléka nézi szívesen, ennek megfelelően egyre többször kapcsolnak át a hírcsatornákra is. „A fiatalok jellemzően már inkább az interneten tájékozódnak, és a hírportálok jelentik számukra a hiteles és naprakész hírforrást” – tette hozzá a KutatóCentrum vezetője. A hírműsorokhoz hasonlóan minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy kedveli a vetélkedőket és a beszélgetős műsorokat. A 18-24 éveseket a többi korosztályhoz képest jobban lekötik a sorozatok, a sport- és tehetségkutató műsorok.

A felmérésről:

Az 1449 fő online megkérdezésével zajló villámkutatás március 18. és 23. között zajlott. A minta kor és nem tekintetében reprezentálja a hazai 18-64 éves magyar lakosságot.
A tévénézési szokások változásáról szóló villámkutatás teljes elemzését a Marketing&Media előfizetői ingyenesen kapják meg.

**************************
Kapcsolódó webcímek:

A KutatóCentrum honlapja: www.kutatocentrum.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.