Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Mit nekünk egy koronavírus!" - mondják a helyi erős emberek

Egyfajta életmód tanácsadó szerepben tetszeleg mostanában néhány helyi diktátor, akik meg vannak győződve arról, hogy ha ők úgy gondolják, a vírus kicselezhető.

Bolsonaro, Brazília elnöke, Alekszander Lukasenko, belorusz elnök, Türkmenisztán autokratikus vezetője, Gurbanguly Berdimuhamedow és Nicaragua elnök-diktátora, Daniel Ortega sajátos életvezetési tanáccsal látja el országa lakóit: ne vegyél tudomást a járványról, tegyél úgy, mintha nem is létezne, akkor nem is lesz semmi bajod – mondják.

Mi más ez, mint a pozitív gondolkodás legközhelyesebb megnyilvánulása?!

Lukasenko a jéghokit ajánlja. Fotó: depositphotos.com

 

Ugyanakkor igencsak kétélű fegyvernek bizonyulhat ez a fajta viselkedés, hiszen amellett, hogy – a mi általános tudományos vélekedésünkkel szemben – ezzel egyértelműen veszélyeztetik saját országuk lakosságának az egészségét, végső soron az életét, komoly politikai kockázatot is vállalnak. Nicaraguában a nyugtalanság már most is kézzelfogható, Brazíliában pedig, miután az elnök elbocsátotta egészségügyi miniszterét, Luiz Henrique Mandettát, sokan kimentek azt utcára, azt skandálva, hogy „Bolsonaro gyilkos!”

Szauna és vodka – ez Lukasenko tanácsa a COVID-19 ellen.

Fehéroroszország elnöke azt állítja, hogy a pozitív gondolkodás révén képes legyőzni a COVID-19-et.

„Hazánkban senki sem fog meghalni a koronavírusban. Ezt nyilvánosan kijelenthetem ”- mondta ezt Lukasenko akkor, amikor az ország egészségügyi minisztériuma már 29 vírushalált igazolt.

Lukasenko úr, aki 26 éve vezeti erős kézzel az egykori szovjet államot, a globális pandémiát egyszerűen „pszichózisnak” nevezte, és elutasította a social distancing bevezetését is, így téve kockára az ország 9,5 millió polgárának egészségét és végső soron az életét.

Ehelyett a beloruszoknak jégkorongot kell játszaniuk, szaunába kell járniuk, és vodkát kell inniuk a vírus ellen.

Bolsonaro véleménye, hogy a járvány egy hisztéria. Fotó: Wikimedia Commons

A sport egészséges – mondja Bolsonaro 

Bolsonaro egyszerűen „hisztériaként” aposztrofálta a koronavírust és - Donald Trumphoz az USA elnökéhez hasonlóan - dicsérte a malária elleni gyógyszert, a hidroxi-klórkinint, mint lehetséges gyógymódot.

A brazil elnök a járvány elterjedése óta is számtalan alkalommal vegyült el az utcán a „nép” között, és ilyen alkalmakkor is fennen hangoztatta, hogy a sportolóként szerzett tapasztalatai alapján, ha vírussal fertőződik is, nem kezd aggódni, hiszen bízik jó fizikumában, és kondíciójában.

Bolsonaro nem tartja életszerűnek a korlátozó intézkedéseket, ráadásul még az az egyházat is mentesítette a zárolások alól.

Ortega szerint náluk alig fertőz a vírus. Fotó: Flickr

Daniel Ortega – ha egészség van, minden van

A hivatalos adatok szerint Nicaraguában mindössze három COVID-19 eset fordult eddig elő, és csak egy halálesetet regisztráltak. A sajtóban kiszivárogtatott belső kormányjelentés szerint azonban Nicaraguában legalább 32 ezer fertőzött lehet.

Az orvosok szerint az egészségügyet felkészületlenül érte a mostani járványhelyzet. A kormányával szembeni 2018-as általános tiltakozást követően Ortega legalább 400 orvost és egészségügyi dolgozót rúgatott ki, ám az elnök szerint a kormány „újjáépítette az egész egészségügyet”, és azt állítják, hogy minden rendben is van.

"Az emberiség leghatékonyabb fegyvere az egészség" – állítja Ortega.
Berdimuhamedow türkmén elnök a gyógynövények mindenre jók. Fotó: Wikimedia

Gurbanguly Berdimuhamedow – ő a gyógynövényekben bízik

Türkmenisztán elnöke sem bonyolította túl különösebben a COVID-19 kérdését, mint híres „javasasszonyok” leszármazottja azonnal talált egy gyógynövényt, a yuzarlik-ot (Peganum harmala ) melyről azt állítja, hogy füstölőként kiválóan alkalmas a szabad szemmel nem látható baktériumok eltüntetésére.

Az állami tisztviselők napi kétszer füstölnek a kormányzati épületekben, irodákban, piacokon, iskolákban, hogy elkerüljék a vírust, noha semmiféle tudományos bizonyíték nem létezik arra, hogy ez a módszer hatékony lenne.

Persze a legtökéletesebb az, ha egyszerűen betiltjuk a vírus nevét. Türkmenisztánban ez meg is történt.

Ha nem nevezzük el a dolgot, akkor az nincs is!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.