Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mit tegyek a candida ellen?

Kellemetlen panaszokat okozhat és a nők életükben legalább egyszer átesnek rajta. A candidiasis egy gombafajta elszaporodásának következménye, amely ellen azonban lehet védekezni. A témáról dr. Demjén László, az Oxygen Medical szülész-nőgyógyásza beszélt.

Candidiasis- betegség vagy természetes jelenség?

A mindenkiben jelen lévő Candida nevű gombafajta elszaporodását candidiasis néven ismerhetjük. Ezen a legtöbb nő átesik életében legalább egyszer, jellegzetes nőgyógyászati panaszokat tapasztalva. Ugyanakkor a candidiasist a nyugati orvoslás nem ismeri el komplex betegségként, éppen arra hivatkozva, hogy a Candida a normál flóra része. Ráadásul az általa létrehozott tünetek is meglehetősen általánosak lehetnek, a hízástól, a fáradtságig vagy a hajhullásig. Az egyes szervek Candida-fertőzése tehát csak az érintett szakrendeléseken vizsgáltathatók ki, például a szájüregi fertőzés a fogászaton, a bőr panaszok a bőrgyógyászaton, a nemi szervek fertőzése pedig a nőgyógyászaton vagy az urológián.

Nyálkahártya- és húgyúti fertőzések

A gombás fertőzés megtámadhatja a bőrrel vagy nyálkahártyával fedett testrészeket, leggyakrabban a testhajlamokban, a végbél környékén és a hüvelybemenetnél jelentkezik. Tipikusan viszketést, égő érzést, kivörösödést okoz, de fehéres nedvezést is tapasztalhatnak az érintettek. Gyakrabban tűnik fel a túlsúly miatt erősen izzadó embereknél, de a cukorbetegség és bizonyos antibiotikumok szedése is hajlamosító tényezőnek számít. A tünetek enyhítése, a bőrfelületek szárazon és szabadon tartásával, az antibiotikumok elhagyásával, vagy antimikotikus (gomba ellenes) krémek használatával érhető el.
Egyes adatok szerint a nők háromnegyede találkozik életében a gombás hüvelygyulladással. A cukorbetegeknél, a terhes anyáknál, vagy valamilyen antibiotikumos kúra alatt állóknál nagyobb a kockázata, hogy kialakul a fertőzés. A candidiasis jellegzetes panasza a viszketés és a sűrűbb folyás. Aki erre hajlamos, egyszer-egyszer megpróbálkozhat a recept nélkül kapható készítményekkel is, de ha többször visszatérnek a panaszok, azt már szakorvosnak, célzottan kell kezelni.

A hajlamosító tényezők befolyásolhatók

A candidiasisra számos életmódbeli tényező hajlamosíthat, amelyek közül számos megváltoztatható. Ilyen például a fogamzásgátló szedés, a magas szénhidrátbevitel, az élesztős ételek, az édességek. Egyes vizsgálatok szerint a fokozódó stressz és a belső egyensúly megbomlása is hozzájárulhat a tünetek kialakulásához.
- Éppen ezért érdemes megtanulni a stresszkezelés módozatait, és néhány gyakorlati tanácsot is megfogadni – figyelmeztet dr. Demjén László, az Oxygen Medical szülés-nőgyógyásza. - Figyelni kell a törölközők alapos megszárítására, a túl szűk ruhadarabok kerülésére, de sajnos a sportolás közbeni izzadás is remek táptalaj a gombáknak. Sokan ajánlanak nagyon szigorú diétákat ez ellen, de a kiegyensúlyozott életvitel hosszútávon célravezetőbb.

forrás: www.oxygenmedical.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.