Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mit utálnak a férfiak az együttélésben? Megkérdeztem

A nők is művelnek furcsaságokat, amiket nehezen tolerál a másik nem. Ugyanúgy vannak bosszantó szokásaik, amik a már agyontárgyalt WC-ülőkés történetekkel vetekszenek. Körbekérdeztem mindenféle férfi korosztályt a témában.

Ezúttal férfiak mesélnek arról, milyen buktatói, kellemetlen oldalai vannak a gyengébbik nemmel való összebútorozásnak, együttélésnek. Egyáltalán, létezik-e harmonikus együttélés férfi és nő között tapasztalataik szerint.

Egy válogatás olvasható tehát az alábbiakban hozzám érkezett véleményekből- lehet vitatkozni, egyetérteni.

Egy huszonéves zenész srác ezt írja nekem:

"Eddig hét lánnyal éltem együtt, és mindannyiunk közül én voltam a második legpedánsabb. Idegesítettek, hogy a holmijaik, a női magazinok, a fürdőszobában a sok kacat szanaszét hevertek, pasiügyeiket fennhangon tárgyalták ki; emellett a Született feleségek, brazil sorozatok nézése...

Sosem nézhettem Bajnokok Ligáját.  Mindig közelharcot kellett vívni a fürdőszobába való bejutásért.  A fogyókúráik, joghurtevések, aztán krízishelyzetekben meg a sütik tömése. Meg a nagy vihogások... Szóval nem egyszerű az élet velük. Szerintem nehezebb, mint egy férfival. Segített azon elhatározásom meghozatalában, hogy legalább még tíz évig ne nősüljek meg."

Egy huszonéves informatikus elméletibb síkra terelte a problémát, nem konkretizált:

"A nő nem jobb, nem rosszabb. A nő más, mint mi.  Ha valaki ezt - vagy eleve a másságot- nem tudja (nem akarja) elfogadni, az ne is próbáljon együtt élni senkivel. Az eredmény: biztos kudarc. Mindenkinek szüksége van egyedüllétre. Az együttélés során muszáj biztosítani saját életteret, és saját magányt...najó.. privát szférát a másik félnek. Akár egy közös szobán belül is. Ezt néha bonyolult megoldani, de kötelező!"

Egy harmincas sportember őszintén elmeséli eddigi tapasztalatait, s nem felejti ki azt sem, hogy elmesélje, vele talán még nehezebb együttélni, mint egy nővel:

"Szóval mi zavar a csajokban? A dohányzás. Aki dohányzik, azzal nem élek együtt. Zavar a következetlenség. Ellenben jó, ha tud főzni, és szeret is. Nem jó, ha valaki azt mondja, ő nem hajlandó se főzni, se semmi házimunkára. Én is meg tudom csinálni, ő is. Szerintem. Ja, és a sorozatok... Ha nem lehet semmit csinálni, ha valami adott dolog megy a tv-ben. Meg ha csak bezárkózva hajlandó fürödni vagy zuhanyozni, és amíg bent van, ne mehessek be a fürdőbe. Fürdőnél maradva a haj a mosdóban, meg ha állandóan eldugítja a lefolyót.Nem szeretem azt se, ha valaki ezerrel sminkel, meg mindig csak a legújabb cuccokat veszi fel, de azért az is túlzás, ha valaki otthon egyáltalán nem ad magára, és szakadt cuccokban flangál, az sem a legjobb...

A párkapcsolat mindig két emberen múlik, és az én esetemben, ha végiggondolom az életem, talán jobban múlik rajtam az egész. A lényeg, hogy ha két ember igazán együtt akar lenni, akkor nagy dolgokat is meg tudnak oldani, ha viszont nem igazán valók egymásnak valami miatt, akkor bármin össze tudnak veszni."

Negyvenes férfi, már egy házasságon túl szintén a lényeget fogalmazta meg:

"A nőkkel az a legnagyobb baj, hogy nélkülük nem lehet élni. Ezek után a panaszkodás kicsit olyan, mintha amiatt sírnánk, hogy a banánnak héja van... Persze azért van, amit mi fiúk másképpen szeretnénk: Egy vitát ne zárjunk le azzal, hogy "csak". Az ilyen érv egyszerűen logikátlan.

A hajszín árnyalatának változását nem észrevenni nem bűn. Ne legyen bántó, ha az autóvezetést más módon képzeljük el, és ennek hangot is adunk. Van aki szeret bevásárolni, van aki max. a műszaki boltban. Ez sem bűn. Nem baj az, ha szeretem az anyámat, és néha meglátogatom. Ettől még nem akarok Vele élni!"

Mégsem olyan szörnyű a helyzet- legalábbis a megkérdezett férfiak szerint, akik között van olyan, aki már a házasságba is belekóstolt, de olyan is, aki évtizedek óta keresi az igazit. Ahogy öregszik az ember és tapasztal, egyre elfogadóbb és megértőbb- legalábbis a fentiek ezt sugallják.

Az együttélés (akárhogy is nézzük) nagy türelmet kíván mindkét fél részéről, személyiségünk részének, egészének feladását.

A klasszikus férfitémák: "hadd legyek már jóban az anyámmal", "hadd ne kelljen észrevennem mindig, ha fodrásznál voltál", "hadd ne kelljen mindig bizonygatnom, hogy sovány vagy" stb. mindig is megmaradnak, hiszen mindannyian tudjuk - hogy egy klasszikust idézzek-, a férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek...

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.