Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Mit viseljen a top menedzser? A stylist tanácsai, sok fotóval!"

A megjelenés egyfajta vizuális kinyilatkoztatás személyiségünkről, életmódunkról, s árulkodik képességeinkről és magabiztosságunkról is. Kétség sem férhet hozzá, hogy a mai világban fontos szerepet játszik.

Az első személyes találkozás első harminc másodperce után a partner viselkedésének és megjelenésének 55 százalékára és hangjának 38 százalékára emlékszünk, ám az elhangzottaknak csak 7 százaléka marad meg emlékezetünkben. Az első benyomás 93 százalékának semmi köze ahhoz, amit mondunk-ezt felmérések igazolják.

A krémek krémje és a szabadidő

A világ gazdaságilag vezető országaiban a komoly üzletemberek estéje szent és sérthetetlen. A "creme de la creme" családi, esetleg szűk baráti körben tölti a munka utáni időt. Ma már nincsenek hatalmas business meetingek, hajnalokig tartó, kómában befejezett üzletkötések.

Ma már más járja. Ennek megfelelően a divat vezetői kialakították a business casual megjelenést, ami első pillantásra kicsit régimódinak tűnhet. Azonban a casual szóhoz csaknem mindenki tévesen a joggingot, a farmert és az egyéb sportruházatot kapcsolja, ami nem teljesen helytálló.

Ez az öltözködési stílus otthonra szól. A kényelmet szolgálja úgy, hogy közben viselője elegáns és szalonképes marad.

Csak puhán!

A zakók lezser szabásúak, bővebb a karöltő és az ujj, puha az eleje-háta-rever-váll kidolgozása. Igazából a viselése majdnem olyan, mint egy kardigáné, de mégis zakó. Az ingek flanelből vagy gyapjúpuplinból vannak, kevésbé látványosan gyűrődnek, kevésbé merevítettek. A nadrág általában hajtókás - bár ez ma már nem trend -, elöl csípésekkel bővül, hogy szabad ülést, térdelést vagy hajlongást engedjen viselőjének.

A lezserség, mint az elmondottakból kitűnik, a kombinációk szabadságát jelenti, és nem a minőségbeli szabadosságot.

Egy topmenedzser öltözékében is top.

 

Topszabályok

Egy topmenedzser

- soha ne hagyja, hogy felesége, barátnője vásároljon neki ruhát, kiegészítőt, legyen önálló, vagy ha nem tud dönteni, márkás üzletekben kérheti az ott dolgozó, kiképzett eladók segítségét;

- nappalra és hivatalos esti programokhoz soha nem visel klubösszeállításokat - más zakó, más nadrág -, csakis öltönyt, abból is sötétet, leginkább egyszínű szövetből készültet, hozzá hófehér vagy tűcsíkos, esetleg világoskék ingeket, ropogósra vasalva, télen-nyáron hosszú ujjút, esetleg dupla mandzsettával és díszgombokkal;

- a zoknija színe mindig sötét, csakúgy, mint az öve, napközben a nadrág színéhez illő pamut, estélyi öltözetekhez a fekete selyem a megfelelő, és kellő hosszúságú, mert ülés közben a csupasz lábnak nem szabad kilátszódnia a nadrág és a zokni között;

- mindig nyakkendőt visel, elegáns inghez a selyemből készült illik, sportos öltözékhez jó a vastagabb, durvább anyagú is.

 

Alkattól függően

Az igényes megjelenésű, öltözékű férfi ismerje önmagát, alkatának hibáit s előnyeit, és ennek megfelelően válassza ki a ruha szabását, színét. Minden esetben figyelembe kell venni a test felépítésének arányait.

Átlagos testalkatú, arányos termetű férfi bátran követheti a divat újdonságait öltözködésében. Egyaránt hordhat karcsúsított vagy egyenes szabású zakót, alkalmi vagy rövid sportkabátot. Bátran felölthet élénkebb színű ruhadarabokat is, mert nem hat túlzottnak a megjelenése.

Magas növésű férfi ne viseljen rövid zakót, mert ez előnytelenül osztja a termetét. Ugyanakkor előnyös számára a mindenkori divatnál kissé hosszabb zakó és kabát, amely optikailag kedvezően tartja a test arányait. Az öltöny anyagának mintája is fontos: a magas férfi feltűnő hosszanti csíkos öltönyben, kabátban, ezért számára a nagyobb vagy Esterházy-kockás öltöny ajánlott. Kerülnie kell a szűk nadrág viselését is, és nadrágszárának alja a divatosnál bővebb is lehet. Ennél a bőségnél azonban mindig a lábfej nagysága a mérvadó. A magas testalkatúaknak a háromgombos zakó és a kétsoros gombolás ideális.

Az alacsony férfiaknak éppen azoktól az öltözködési megoldásoktól kell tartózkodniuk, amelyek a magas férfiaknak előnyösek. Náluk a nagykockás öltönyminta a feltűnő, inkább a csíkosat és ebből is a hosszában csíkozottat válasszák, vagy apró mintás anyagokat. A zakó mindig rövidebb legyen 2-3 centivel a divatosnál. Felöltőnél a kabáthossz térdig érjen, hogy érvényre jusson a test kedvező aránya.

Hasas testalkatnál elsősorban a kifogástalan szabással és a diszkrét mintázatú szövetek megválasztásával lehet jó öltözködési stílust kialakítani. Az ilyen alkatú férfi ne öltözzék lezseren szabott ruhákba, ne viseljen ingkabátot és testre simuló ingeket még akkor sem, ha fiatal. A megfelelően betartott zakó és a nadrág szárbőségének aránya nagyon fontos. Szűk szárú nadrágban a hasas testalkat minden hibája, aránytalansága érvényre jut, ezért a nadrágszár legyen bő, és ne legyen rajta hajtóka, mert ez sem előnyös. Felöltőnél és kabátnál szintén fontos a helyes szabás megválasztása. Jól osztja az alakot az egysoros gombolás, a keskeny fazon és a bevágott zseb.

Az alkaton túl

A négy alapvető testalkat mellett vannak egyéb - öltözködéssel javítható - alkati hibák is:

- csapott váll: a zakó, a felöltő kis válltömésével helyrehozható,

- szegletes váll: különösen a raglán szabás előnyös,

- rövid derék: az egygombos zakó, a mélyebb gombolás jó, ajánlatosak különféle nadrágtartókkal rögzített nadrágok,

- hosszú derék: a magasan gombolt zakó és az övvel rögzített nadrág viselése előnyös.

Sipos Zsolt

stylist

A cikk a Piac és Profit NHD mellékletének 2008. júniusi számában jelent meg.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.