Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mondj igent az állami nászajándékra!

Csaknem 29 ezer házasságkötés volt 2016 első hét hónapjában a KSH statisztikája szerint. Ugyanakkor mindössze 17 ezren vették igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt júliusban, amiben benne vannak a tavaly házasságot kötők is. A boldogító igen kimondását követő hónaptól a havi 5 ezer forintra rúgó állami nászajándék már az adóelőlegből érvényesíthető. 

Esküvői pár, Kép: pixabay

A kormány Európában egyedülálló módon  támogatja a családalapítást. 2015-ben debütált az első házasok kedvezménye, mint új támogatás.

A szabályozás rendkívül egyszerű: a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül – de legfeljebb a családi kedvezményre jogosultság megnyíltáig – az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek. A támogatás azoknak jár, ahol legalább az egyik házastárs első házasságát köti.

Júliusban mindössze 17 ezren adtak le munkáltatójuknak nyilatkozatot arról, hogy igénybe szeretnék venni az első házasok kedvezményét. A gazdasági tárca számításai szerint ennél lényegesen többen élhetnének a kedvezménnyel. Akik az esküvőjüket követően adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt, azoknak érdemes ezt mielőbb kérni. Az érintetteknek mindössze annyi teendőjük van, hogy a munkáltatónak leadnak egy úgynevezett adóelőleg-nyilatkozatot, amely tartalmazza, hogy vagy a kedvezményt melyikük veszi igénybe, vagy azt, hogy az összeget megosztják.

A nyomtatvány (adóelőleg-nyilatkozat 2016. évben az első házasok kedvezményének érvényesítéséről) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról itt tölthető le! 

Természetesen azoknak az adókedvezménye „se veszik el”, akik hónapokkal korábban házasodtak, ám csak most nyilatkoznak munkáltatójuknak. Ők majd a 2016-os jövedelemről számot adó bevallásukban kérhetik az eddig igénybe nem vett állami nászajándék kiutalását, beszámítását vagy átvezetését.

Az ékkő, amely soha nem megy ki a divatból
Több száz éves hagyomány, hogy a férfiak ékszereket ajándékoznak a hölgyeknek, hogy elnyerjék választottjuk szívét. Különösen igaz ez a megállapítás az eljegyzési gyűrűkre. Az urak általában szép és értékes gyűrűvel kérik meg a hölgyek kezét, ez már a középkor óta.

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.