A szerelmesek napjáról mindenki tudja, hogy ilyenkor szívekkel tarkított üdvözlőlapot, virágot, bonbont, vagy akár titkos szerelmeslevelet küldenek egymásnak a párok.
A harmadik század idején Claudius császár eltörölte a házasságok engedélyezését, mivel úgy gondolta, hogy ez gátolja a férfiakat abban, hogy csatlakozzanak az ő hatalmas seregéhez. A nép körében természetesen ez nagy felháborodást keltett, s egy Valentin nevű pap volt az, aki viszont titokban továbbra is összeadta a párokat egészen addig, amíg rajta nem kapták és halálra nem ítélték érte.
Így alakult ki a ma képeslapokon díszelgő kifejezés (igaz főleg angol nyelvű területen), hogy "Légy a Valentinom" (Be my Valentine). Ettől kezdve lett (Szent) Valentin a szerelmesek védőszentje.
Az évszázadok során számos hagyomány létezett ennek a napnak a megünneplésére. Angliában régen a gyerekek felnőtteknek öltözve jártak házról házra Valentin dalokat énekelve.
Wales-ben fafaragású kanalakat díszítettek szív, kulcslyuk és kulcs motívumokkal, amik azt az üzenetet jelentették annak aki kapta, hogy sikerült "kinyitnia a szívét" a másik felé.
Néhány országban ha ezen a napon egy hölgy öltözködéssel kapcsolatos ajándékot kapott egy férfitől, akkor az házassági ajánlatot jelentett - ha megtartotta a tárgyat az egyenlő volt a beleegyezéssel.
Mások úgy tartották, ha Valentin napon egy nő vörösbegyet lát, akkor matrózhoz megy férjül, ha verebet, akkor szegény emberhez, ha stiglicet, akkor milliomoshoz.
Akkor ragadjuk meg igazán ennek a napnak a lényegét, ha kialakítunk társunkkal egy sajátos, egyéni ünneplési módot, amivel hagyományt teremtünk kettőnk számára, s amit másnak nem is kell ismernie.
