Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Most már a hazugságvizsgálótól sem tudjuk meg az igazat?!"

"Most már nyugodtan hazudhatsz a főnöködnek!" Ugyyanis az ombutsmani állásfoglalás szerint, - hazugságvizsgálót nem vethetik be a munkáltatók a munkahelyeken.

"Semmilyen körülmények között nem használható hazugságvizsgáló a munkavállalókkal szemben" - olvasható az állampolgári jogok országgyűlési biztosának állásfoglalásában, amelyet hivatala egy hete, csütörtökön juttatott el az MTI-hez. Alkalmazása ugyanis sérti a munkavállalók jogait, miközben az eljárás alanyából - annak tárgyává minősíti le őket. A poligráfot kizárólag büntetőeljárásban, törvényben meghatározott alkotmányos garanciákkal szabad alkalmazni, valamint rendvédelmi, és haditechnikai céllal .

Hát, most nagyon megkönnyebbültem. Nincs is annál borzalmasabb, dohogtam, mint amikor még a munkahelyen is a gondolataimban kotorásznak.

Így is kétségbeesetten próbálok reggelente kitérni a főnököm átvilágító tekintete elől, amikor már a szemem állásából, a hangom erősségéből és a bőröm színéből, no meg az orrom hosszából próbálja megállapítani, vajon az igazat mondom-e, nem csak a valódit,- amikor a késésem okait fejtegetem.

Vagy amikor építő véleményemre kíváncsi az új projekttel kapcsolatban, melyen éjszakákon át az öccse dolgozott. Hát persze, hogy az igazat kellene kiböknöm...

No de akkor hol találok én hirtelen egy új állást?

Még hogy rákössenek egy ilyen brutális szerkezetre!

Végül én is úgy járnék mint a Jakupcsek műsorban, amikor megalázva, könnyek között fizették meg az igazság árát a "kihallgatottak".

Az rettenetes, ha még a gondolataim se lehetnek az enyémek. Ha még abba is mindenféle mentalista, meg "agyturkász" és segítő szándékú főnök kotorássza a nemes igazságot!

Gyakran magamtól is ideges és zaklatottá válok, miközben "azzá leszek, amit gondolok"...

Pedig még a kegyetlenül őszinte Csernus doki is megmondta a minap:

- "... nem a munkahelyi főnököt, kollégákat kell jól ismerni ahhoz, hogy megússzuk a stresszt, hanem önmagunkat. A munkahelyi stressz valójában egy szimbólum, a felelősség áthárításának szimbóluma. Sokkal könnyebb ugyanis másra tolni a felelősséget, mint önmagunkban rendet tenni."

Mégiscsak szerencse, hogy nem tudja a főnök megszerezni azt a hazugságvizsgálót...

Az tuti, hogy akkor mindent őszintén elárulnék róla!

Vagy inkább magamról...?


A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.