Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Moszkvai hattyúk Pesten

Még el sem kezdődött a nyár, máris itt egy remek téli program! Budapestre látogat a Moszkvai Balett! 2018. december 3-án a táncosok a Hattyúk tava előadással kápráztatják el az Erkel Színház közönségét. Csajkovszkij világhírű darabját Marius Petipa, Lev Ivanov és Anatoly Emelianov rendezte. A jegy akár egy karácsonyi ajándék is lehet! 

A társulatot Anatoly Emelianov alapította, első előadásukat 2002. augusztus 12-én tartották – a bemutatón a moszkvai értelmiség oszlopos tagjai is részt vettek. A tánccsoport tizedik évfordulójára már túl volt 20 modern és 15 klasszikus balettelőadás színpadra állításán, amelyeket Anatoly Emelianov koreografált. A társulat fennállása óta olyan különleges országokban turnézott már, mint például Tanzánia, Zambia és Kenya – a táncosok a Viktória-vízesés közvetlen közelében is színpadra álltak, a közönség óriási ovációval fogadta a Don Quijote előadást.

Hattyúk tava, Kép: sajtóanyag

A balett-társulat évente legalább 50 előadást tart a klasszikus és kortárs repertoárból. Állandó szereplői az orosz, francia, svájci, lengyel, spanyol, olasz, osztrák, ír és német színpadoknak, de fellépnek Izraelben, a Kanári-szigeteken, Kínában, Koreában, Japánban, Máltán és Srí Lankán is.

A háromból egy nálunk – már decemberben!
1990-ben három hihetetlenül tehetséges tenor újragondolta, és megreformálta a komolyzenei koncert fogalmát: José Carreras, Plácido Domingó és Luciano Pavarotti! Az öltetgazda José Carreras volt! A Három Tenor, igazi legendává vált.


Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.
Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.