Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mozgasd meg magad, és találkozz olimpiai bajnokainkkal!

A Szigeti Sportvarázs a fővárosi önkormányzat által szervezett legjelentősebb szabadidős sportrendezvény Budapesten, melyet most már harmadik éve élvezhet a főváros és környékének közönsége. Mint az eddigi években, idén is a Margitsziget ad otthont az eseménynek, melynek időpontja az iskolaév befejezése utáni első hétvége június 15-17.

 A háromnapos rendezvénysorozat során a városlakók tízezrei kapnak lehetőséget arra, hogy ingyenesen sportoljanak, részt vegyenek az amatőr bajnokságokon és testközelből, a sporteszközöket kipróbálva ismerkedjenek meg a legkülönbözőbb sportágakkal. Mindehhez csodálatos díszletet nyújt a Margitsziget, melynek szinte a teljes területét, a MAC pályától a Hajós uszodáig, a Palatinustól a Nagyrétig beborítja a sport. A program hátterét a budapesti sportszövetségek biztosítják, melyek a sportszereket és a szakembergárdájukat adják.

A sport mellett a sziget több pontján felállított színpadon kulturális programok várják a családokat, mert hogy ez az egyik leglényegesebb szempont, itt egy olyan családi programról van szó, melyben minden korosztály megtalálhatja a kedvére valót. Ehhez további kedvet csinál az eseményt támogató Coca Cola Testébresztő programja és az OTP egészségpénztár Egészség-sziget programja, melyek szervesen illeszkednek bele a Szigeti Sportvarázs alapgondolatába. Ez pedig nem más, mint a rendszeres testmozgás iránti igény felkeltése, a sportolás megszerettetése, az egészséges életmód fontosságának hangsúlyozása.

Az idei program külön színfolttal gazdagodik, mivel a három nap során a teljesítménypróbára is vállalkozók részt vesznek egy sorsoláson is, melynek fődíja a pekingi olimpián való részvétel. Ebből az alaklomból a látogatók több alkalommal is találkozhatnak egykori és még ma is aktív olimpiai bajnokokkal, akik személyes példájukkal igyekszenek népszerűsíteni a mindennapos mozgás gondolatát, a sport szerepének fontosságát az ember életében.

A 3 nap során 17 olimpiai bajnokkal is találkozhatnak ((Dunai Antal, Németh
Angéla, Nagy Tímea, Szabó Bence, Gyulay Zsolt, Novák Ferenc, Kárpáti György dr., Czene
Attila, Rózsa Norbert, Csollány Szilveszter, Magyar Zoltán dr., Kovács Antal,
Fábián László, Mizsei Attila, Martinek János, Kovács Koko István, Pulai Imre).


Részletes program: www.szigetisportvarazs.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.