Müller Attila és Nagy Edmond „akasztotta a hóhért”
A munkahelyi sport népszerűsítéséért igen sokat tesz az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI), számos cég dolgozóit bírták rá a mozgásra. Most azonban Müller Attila és Nagy Edmond épp az OEFI munkatársait tornáztatta meg.
Nemrégiben a sportos hírességekből álló Médiaválogatott tagjai a munkahelyi sport népszerűsítésébe kezdtek; meglepték egy cég dolgozóit, és néhány percig tornagyakorlatokkal és egy kis ping-ponggal megmozgatták őket. Ám most a Médiaválogatott két fenegyereke, Müller Attila és Nagy Edmond úgy döntött, hogy épp azokat a dolgozókat teszi próbára, akik a legtöbbet tesznek a munkahelyi sportért.
„Megjelent itt két szép szál fiatalember, és azt mondta, hogy ha már olyan sokat beszélünk és teszünk a mozgásért és az egészséges életmódért, akkor mutassuk is meg, hogy milyen kondiban vagyunk. Gyorsan összehívtam a kollégákat, és a folyosón tornáztunk úgy negyed órát. Pontosan tudtam, hogy mi bírni fogjuk, és az volt a célom, hogy megizzasszam Attilát és Edmondot, ha már ők ilyen „kalózakciót” szerveztek” – mondja viccesen Monspart Sarolta, tájfutó világbajnok, az OEFI osztályvezetője.
A Cool TV műsorvezetője, Müller Attila és az egykori megasztáros Nagy Edmond igen sportos alkat. Attila a dinamikus, sokszor extrém szabadtéri sportok híve, Edmond pedig a testépítés mestere. Éppen ezért egyikük sem gondolta volna, hogy akciójukban ők is alaposan kifáradnak.
„Saroltáék nagyon lelkesen fogadtak, és jó hangulatban mozogtunk együtt. Ám a végén megtréfáltak bennünket, mert úgy gondolták, hogy ha már mi próbára tettük őket, akkor viszonozzák ezt. A torna után az volt a feladatunk, hogy az egyik kolléganőjüket tartsuk, ameddig bírjuk. Szerencsére a legvékonyabb hölgyre esett a választás, de néhány perc után már gyöngyözött a homlokunk” – újságolja nevetve Müller Attila.
Attila és Edmond vicces rajtaütésének a figyelemfelhíváson túl megvolt az eredménye, hiszen a többnyire ülőmunkát végző dolgozók a 15 perces testmozgás után frissebben folytatták a tevékenységüket
ÉLET-MÓD
Müller Attila és Nagy Edmond „akasztotta a hóhért”
A munkahelyi sport népszerűsítéséért igen sokat tesz az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI), számos cég dolgozóit bírták rá a mozgásra. Most azonban Müller Attila és Nagy Edmond épp az OEFI munkatársait tornáztatta meg.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel
A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN
Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?
A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?
Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban
Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?
Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban
Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója
Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket
Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában
Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.