Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Művészi gyümölcsök

Téli Gyümölcskarnevál címmel hétfőn vette kezdetét Magyarország első óriás gyümölcsszobor "kiállítása". A két hetes rendezvény alatt a több méteres alkotásokon túl, többféle program és Egészség-hétvége is várja az Europarkba látogatókat.

Január 28-tól vár minden kedves látogatót az első Téli Gyümölcskarnevál az Europark Bevásárlóközpontban.

A két hetes rendezvény alatt a gyümölcsökből megalkotott 3-4 méter magas óriás szobrok egy kis nyarat, és vidámságot csempésznek a szürke télbe, valamint az emberek figyelmét hivatottak felhívni az egészséges életmódra. Az érdeklődők találkozhatnak például óriás pillangókkal, természetesen gyümölcsökből kirakva, de az óriás Teáskanna, és a hatalmas Nagybőgő is megjelenik e rendkívüli kiállításon.

A karnevált Fábián Attila, az Europark Bevásárlóközpont igazgatója,  Erős Antónia, az Egy csepp figyelem Alapítvány elnöke, valamint Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője és segítője, egy ormányos medve nyitotta meg. Fábián Attila elmondta, mint a kerület üzletközpontja, feladatuknak tekinti, hogy a kispesti vásárlóközönségnek újra és újra, egyedülálló kiállításokkal kedveskedjenek, illetve örömükre szolgál, hogy a Gyümölcskarnevál jótékonysággal is társul.   

Ugyanis a több mint 5 tonnányi gyümölcstengert a rendezvény végén a Budapesti Állatkert lakóinak ajánlotta fel az Europark. A megnyitó után a Méhek formáció egy vidáman zsongó koncerttel örvendeztette meg az egybegyűlteket.

A 14 napos kiállítás az egészség megőrzésére is szeretné felhívni a figyelmet. Ezért különböző programokkal igyekszik kedveskedni a gyerekeknek és felnőtteknek. A kisebbek minden nap egy profi arcfestő segítségével kedvenc gyümölcseik és állataik bőrébe "bújhatnak", mikor máskor, ha nem a farsangi időszakban. A két hét alatt fotópályázaton is részt vehet az alkotó kedvű ifjúság, saját gyümölcsszobraik képének beküldésével.

A felnőtteknek február 2-án, szombaton és 3-án, vasárnap a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének szakemberei testzsír-mérést, testtömeg index-számítást és vérnyomásmérést végeznek.  Az Erős Antónia által alapított Egy csepp figyelem Alapítvány munkatársai pedig az érdeklődők vércukorszintjét fogják mérni az Egészség-hétvégén.

A karnevál február 10-én, vasárnap, este hét órakor ér véget, amikor az Europark vezetése Erős Antóniával együtt elkezdi lebontani a szobrokat, és ünnepélyesen átadják a gyümölcshalmot az Állatkert szóvivőjének és az állatokat képviselő ormányos medvének.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.