Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nagy Feró gyakran cseréli vonatútra az autóvezetést

Az énekes közel harminc éve helyezte át otthonát Óbudáról Őrbottyánba. Bár a fővárosban gyakran adódik dolga, Budapestre sokszor vonattal közlekedik inkább, autó helyett.

Több évtizede költözött Őrbottyánba Nagy Feró, aki szívében örök óbudainak tartja magát.

Mindenfelé laktam a fővárosban, Kőbányától, Zuglón át a nyolcadik kerületig...de az örök kedvencem Óbuda. Nekem az a Rózsadombom

– árulta el Nagy Feró, aki 30 évvel ezelőtt vette meg az őrbottyáni telket, befektetési céllal.

Nagy Feró vidékről jár vonattal (Foto: Sláger FM)

„Többen ajánlották ezt a települést és úgy voltam vele, hogy megveszem ezt a telket, így az a pénz nem fog másra elmenni, majd áll a telekben. Aztán egyszer felmerült, hogy mi lenne, ha ide költöznénk. Fél év alatt lakhatóvá is tettük a telket, amivel a mai napig sok munka van, de nem bánom. Itt nyugi van, csicseregnek a madarak és a közösség is befogadott”

– mondta az énekes, aki van, hogy vonatra ül inkább, minthogy a fővárosba vezessen.

Nagyon szeretek vonatozni, egy óra alatt a Nyugatiban vagyok. Így nem kell a parkolással bajlódnom, a forgalommal foglalkoznom. Általában eltervezem, hogy mit csinálok az utazás alatt, de gyakran szegődnek mellém. Van, aki csak odaköszön, de olyan is, aki mellém ül és beszélgetni szeretne. Nem bánom, örülök neki, hogy foglalkoznak velem, hogy érdeklődnek. Olyankor félreteszem azt, amivel dolgozni szerettem volna és eleget teszek a közös fotónak, váltunk egy pár mondatot, ahogy alakul. Jó érzés, hogy még mindig kíváncsiak rám

– mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak Nagy Feró. A beszélgetés a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:


Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.