Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nagyon mennek az aranyékszerek

A tavaly október óta csökkenő aranyárak már nemcsak a sárga nemesfém hagyományos nagyfogyasztójának számító Indiában és Kínában, hanem az Egyesült Államokban is vásárlásra ösztönzik a magánszemélyeket: a tengerentúli kiskereskedelmi ékszereladások 7,6 százalékkal voltak magasabbak májusban az egy évvel korábbinál.

Népszerűek az aranyékszerek - Kép: Pixabay

Az amerikaiak már az idén határozottan több ékszert vásároltak, mint 2012 azonos időszakában, az első öt havi eladások 10,5 százalékkal meglódulva, 12,7 milliárd dollárt tettek ki. Ezen belül a május volt a legerősebb, amikor is 3 milliárd dollár értékű ékszer fogyott. Ennél magasabb értéket csak a karácsonyi vásárlások miatt hagyományosan kiugró forgalmú december szokott hozni. Az ékszereladások mértéke különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy a többi termék és szolgáltatás azokétól elmaradó ütemben bővült.

Erre az International Council of Shopping Centers (ICSC) előzetes adataiból lehet következtetni Ezek szerint a kiskereskedelmi eladások júniusban összességében 6 százalékkal nőttek – ezen belül az áruházaké 5,7 százalékkal, míg a nem-bolti értékesítések 13,8 százalékkal –, de – az autóipart nem számítva – a teljes kiskereskedelmi és élelmiszer-eladások mindössze 2,7 százalékkal, 3391 milliárd dollárra emelkedett. Bár június még így is a legerősebb hónap volt a kiskereskedelem terén tavaly augusztus óta – jelentette ki Michael P. Niemira, az ICSC elnöke és vezető közgazdásza –, a fogyasztói költésekből és a kiskereskedelmi eladásokból a National Retail Federation (NRF) arra következtet, hogy az amerikai gazdaság növekedése a második negyedévben lassult.

„A fogyasztók a magas szinten állandósuló munkanélküliség, az adóemelések és a bizonytalankodó politikai vezetés miatt óvatosak maradhatnak” – figyelmeztetett az NRF elnöke, Matthew Shay. Még ha ezzel együtt úgy is véli, az év második fele kiskereskedelmi szempontból jobb eredményeket hozhat az elsőnél.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.