Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ne csak a napnak mutassa a bőrét!

A rosszindulatú bőrdaganatok, köztük a festéksejtekből kiinduló melanoma malignum gyakorisága fokozatosan, évente 3 %-kal növekszik, és az elmúlt 20 év során több mint duplájára emelkedett. Napjainkban élete során átlagosan minden hetvenedik emberben alakul ki melanoma, előzetes becslések szerint 2010-re pedig ötven közül egy esetben diagnosztizálják majd a betegséget. Életmódunk változása- több napfény, szolárium, stresszes élet- jelentősen növeli e bőrdaganat rizikóját. Kifejezetten érinti a fiatalabb korosztályt, mivel a 20-30 év közötti nők esetén a melanoma a leggyakoribb elhalálozási ok a betegségek közül!

A bőrdaganatok, így a melanoma is, az egyik legegyszerűbben felfedezhető, fájdalommentes vizsgálattal diagnosztizálható kór. Helyes életmóddal megelőzhető, korai felismerés esetén pedig jól gyógyítható daganat. A megelőzés legfontosabb eszközei a szigorú fényvédelem, a bőr önvizsgálata és a rendszeres bőrgyógyászati ellenőrzés.

Már hagyománynak tekinthető, hogy a Magyar Bőrgyógyászati Társulat Onkodermatológiai Szekciója más európai országokhoz csatlakozva, 2010. május 3-án, hétfőn ismételten „Országos Melanoma Napot" szervez.

Ezen a napon az országban számos helyszínen ingyenes, a bőrdaganatokkal és a megelőzésben fontos szerepet játszó korszerű fényvédelemmel kapcsolatos anyajegy-tanácsadást tartanak a bőrgyógyász szakemberek. A helyszínekről és a részletekről a 06 40 900 600 kék számon vagy a http://www.melanomanap.hu/ weboldalon tájékozódhat. A rendezvény fő támogatója a La Roche-Posay.

MINDENKI FELELŐS A SAJÁT EGÉSZSÉGÉÉRT!

KERESSE FEL BŐRGYÓGYÁSZÁT MOST VAGY AZ ÉV BÁRMELY NAPJÁN, ÉS ÉRDEKLŐDJÖN A BŐRDAGANATOK MEGELŐZÉSÉRŐL!


Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.