Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ne feledd! Adni jó! Segíteni kötelesség!

Ismét jótékonysági délutánt szervez a SZOCSOMA. Idén december 3-án Budapesten, a Bálint Házban roma és nem roma művészek, csoportok lépnek fel önzetlenül, hogy bemutassák a roma kultúrát és utat mutassanak a megkülönböztetés nélküli civil együttműködésekre, az önkéntesség, adományozás fontosságára. Már több mint 40 fellépő jelezte, hogy szeretne részt venni a programban.      

Kép: sajtóanyag

Tudod mi az a SZOCSOMA: Szociális Csomagküldő Mozgalom. Alaptevékenysége: rábírni a civileket a célzott csomagküldésre  olyan nyomorgó, elsősorban szegregátumi roma családoknak, amelyek átlagjövedelme 10-15 ezer forint fejenként, de gyakran még ennyi sem jut. Ez épp, hogy a túlélésre elég a legnyomorúságosabb szinten. Munka nincs, segítség semmi. Pedig várandósok vannak és nagybetegek és fejfájás, amit nem csillapít egy pirula se, mert nincs rá pénz.

A csoport igyekszik személyes látogatásokon felmérni, hol mire van leginkább szükség, címeket, információt gyűjtenek. Úgynevezett közösségi csomagolási alkalmaik is vannak. Facebook-csoportjuk számos tagja egymástól is kaphat segítséget csomagja összeállításában vagy elküldésében. Úgy állítják össze a küldendő csomagokat, hogy mindig a legnagyobb nyomort enyhíthessék vele. Mivel feleslegüket küldik, a módszer a fenntarthatóság szempontjából is kidolgozott.

Több szempontból szorulnak segítségre, és várjuk a társadalmi szerepvállalást felvállaló cégek, magánszemélyek támogatását:

Rövidtávú támogatás:

  • a Jótékonysági gálára a vendéglátást szeretnénk kiegészíteni céges felajánlásokkal a magánszemélyek (sütemények stb.) mellett. Kis csomaggal szoktunk kedveskedni a fellépőknek, ezt a hagyományt az idén is folytatjuk.

Hosszabb távú együttműködés:

  • A csomagok rendszeres küldéséhez várjuk élelmiszer adományokat, élelmiszerre váltható utalványokat stb.
  • Munkahelyi közösségeknek ajánlunk közös csomagolást, helyszíni bejárással akár – a csomagok személyes kézbesítését meg tudjuk szervezni aktivistáinkkal, ha arra igény mutatkozik.
  • Várjuk a közösségek kezdeményezését a SZOCSOMA támogatására (közös akciók, sütivásár a dolgozók között).

Az idei jótékonyság összejövetelen Szalóki Ági, Bihari Imi és Gáspár Kálmán is fellép. A részletes programot itt olvashatod!

Légy csendben, és várj!
Advent első vasárnapja van. A koszorúkon, a díszes tálakon már izgatottan felsorakoztak a gyertyák, hogy hetente fellobbanó fényükkel egyre közelebb vigyenek bennünket az ünnephez. Advent a várakozás megszentelése. Azé az örömteli várakozásé, amely a hétköznapjainkból annyira hiányzik.

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.