Különös, hogy az érintések- közelségek milyen sokféle skálája jellemző ránk. Én például védőnői megfedést kaptam nemrégiben, amiért a kétéves lányom gyakran bújik hozzám, vagy simogat meg.
De hát, mit tegyen szegény...ezt látja, és kapja ő is tőlünk. A lelki és testi egészségéért aggódó védő néni szerint ez már kóros, és ne csodálkozzak azon, ha a lányom nem tud majd beilleszkedni "szociálisan". Nagyjából, így fogalmazott...
Ami igaz, az igaz. Az egyensúlyi állapotot nem mindig könnyű megtalálni, és magam is félek magamtól, hogy majomszeretettel csüngünk egymáson. Bár egyelőre a megérzéseim nem ezt mondják, hisz ki tudom lökni a fészek széléről, amikor kell, mert tudom, hogy képes lesz egyedül is repülni.
Van, aki viszont nem kapja meg ezt a finom anyai lökést...
Bizonyára sokan látták Önök közül Dudley Moore, énekes- komikus filmjeit (elég, ha csak az Arthur című filmben nyújtott alakítására gondolnak). Megrendítő volt számomra látni, ahogy a mindig vidám arcát mutató színész egy dokumentumfilmben elmesélte: anyja nem érintette meg egész gyerekkorában!
Moore kisebb testi hibával jött a világra, és kicsi korától fogva érezte, hogy anyja undorodik tőle, szörnyként tekint rá. Egész életében hurcolta a meg nem érintettség, el nem fogadás terhét kapcsolataiban, szenvedélyeiben.
Mások viszont az érintések, és a közelség adományozásával állnak hadilábon. Vannak, akik állandóan be-betörnek a másik intim szférájába, zavaró közelségbe kényszerítve az "áldozatot". Előlük többnyire menekülni is szoktunk, én például ösztönösen hátralépek.
A kitartóbbak a "Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel" elvét követve kézzel utánunk is nyúlhatnak, vállon veregetnek- nem értenek ugyanis a jelzések nyelvén.
A sor másik végén ácsorgókat, én nemes egyszerűséggel Jégkirálynőknek nevezem. A távolságtartásuk olyan merev, hogy egyszerűen lefagyasztanak egy idő után. Akárhogy szemlélem őket, semmi intimitásigényt nem fedezek fel bennük. Az érzelmeket minimalizálják, mozdulataik kimértek, láthatóan félnek bármiféle intimitástól, érintéstől vagy közelségtől.
Volt egyszer egy olyan kialakulóban lévő barátságom, amit egy Jégkirálynővel kötöttem. Úgy éreztem, olyan fokú a kapcsolatunk, hogy egy ártatlan érintés talán felolvasztja. Soha nem felejtem el azt pillanatot, amikor barátságosan megérintettem a vállát.
Mintha villámcsapás érte volna. Hátraugrott, és képtelen volt a beszélgetést folytatni.
Csalódtam magamban. Azt hittem, csodát tehetek vele...
