Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Négykézláb repülnék, ha édesanyám mellettem lehetne."

Bulla Tamás 38 éves mozgássérült, aki nyitott gerinccel született, vesebeteg majd cukorbeteg lett, 2006. december 26-ig élt együtt édesanyjával és számos, családtagként szeretett kutyával, Boszikával, Cirmos Vilmossal és más cicákkal; a kertben sünikkel, madarakkal és sok-sok pártfogolt állattal.

Éltető erejük volt a közös gondoskodás és a szeretet, amit adtak a rendszeresen hozzájuk látogató kóbor állatoknak, és amit ezektől a hűséges szeretet kazánoktól visszakaptak. Otthoni sporttal erősítette testét, lelkét, de édesanyja halála óta lelki beteg is.

Tamás betegsége következtében csak négykézláb tud közlekedni, a talpán sebek vannak. Édesanyja elvesztése után rá maradtak az állatok, akiknek szeretné pótolni azt a szeretetet is, amit a mamája adott. Tisztelet övezte őket a szomszédságban is, nem csak az állatbarátaik között.

Segítségre van szüksége saját maga ellátásában is, amit a család és a szociális hivatal is képes megadni.

De! Tamásnak lelki szükséglete az állatok fenntartása, jóllétük biztosítása.

Az ember döntően érzelmi lény, és ez Tamásra, aki zenél, különösen vonatkozik. Itt nem érvényesek praktikus szabályok és feltételek. Kapott ajánlatot arra, miszerint likvidálni kell, esetleg baltával is az idős állatokat, és majd akkor számíthat segítségre.

Segélykiáltása: "Ha elveszetem az állataim, nem tudok tovább élni" nagyon is érthető azok számára, akik tudják, mit jelent  az állatok feltétel nélküli szeretete, mennyi erőt, optimizmust, életakaratot ad a másokról való gondoskodás.

 Idős állatok elszakítása a régi házból az ő életük elvesztésével is járhat.

Segítsünk együtt maradni ennek a családnak, ahol a családtagok szerető négylábúak és a gazdájuk hűsége a kötelékük. Önkéntes állatvédőkre is számítunk, akik sétáltatást, oltások intézését...stb. vállalnák.

Kérjük, ha tud, segítsen!:

Sz. Lázár Anna  Civil Állatvédelem 98 MHz

Bulla Tamás elérhetőségei: 277-87-76 ; mob: 70/620-92-61


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.