Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Néha átok, de ilyenkor "áldás" a harmadik személy

Mi a titka azoknak, akik tartani tudják a súlyukat fogyókúra után? Egy nemrégiben végzett kutatás tanúsága szerint ez nem más, mint a személyes kapcsolat, mikor is egy harmadik fél felé kell elszámolnunk az eredményeinkkel.

Egy többféle terület tudósait egyesítő csapat a Duke Egyetem munkatársának, Dr. Laura Svetkey-nek vezetésével megfigyelést végzett a témában, melynek eredményeit az American Medical Association márciusi számában tették közzé. Arról számoltak be, hogy azok a fogyókúrázók voltak a legsikeresebbek, akik havonta jártak tanácsadásra.    

"A súlyproblémákat orvosilag kezelő programban a kezelési tervet a személyes kapcsolatra építjük. A betegek szorosan együttműködnek a csapatunkkal, hogy lefogyjanak és edzettebbek legyenek" - mondta Edward Zbella, igazgató főorvos. A program egy orvosilag felügyelt fogyókúra, mellyel a betegek 2-5 kg-ot fogyhatnak az első héten, az első hónapban pedig akár 10 kg-ot is.    

A program harmadik, és egyben befejező része a "hosszú távú megtartás", melynek keretében a betegek kéthetente vagy havonta visszatérnek négyszemközti konzultációra. Megmérik a súlyukat és kiszámolják a testzsír-indexüket, ellenőrzik a vérnyomásukat, javaslatot kapnak a táplálkozásra és a testedzésre, amennyiben szükséges, táplálékkiegészítőket is kapnak.    

"Azt tapasztaltuk, hogy orvosi felügyelet mellett nem csak lefogyni képesek a betegek, de a súlyukat is tartani tudják később. A csapatunk egészséges szokásrendszer kialakítására törekszik" - mondta Dr. Zbella. 

Forrás: www.medipress.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.