Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nehezen megy a nyelés? Nagy baj van!

A nyelőcső egy kb. 25 cm hosszú izmos falú cső, amelyen keresztül a táplálék a gyomorba jut. A nyelőcső a szájüregben kezdődik és a gyomorba való csatlakozással ér véget, ahol egy záróizom található. A záróizom elernyedésével a falat a gyomorba kerül.

A nyelőcsövet három harmadra szokás felosztani: felső, középső, alsó szakasz. A nyelőcső megbetegedései igen változatosak lehetnek. A nyelőcső betegségeit három tünet jellemzi: a nyelési zavar, a nyelés fájdalmassága és az ún. regurgitáció - (amikor a táplálék visszafelé halad) - kíséri.

Előrehaladottabb esetben a falat el is akad a nyelőcsőben. Előbb csak a szilárd ételek áthaladása akadályozott, amelyek továbbjutását a betegek utólagos folyadékivással szokták elősegíteni, de ez csak átmenetileg segít, mert később a nyelőcső pépes, sőt folyékony táplálék számára is átjárhatatlanná válik. Előfordul, hogy az illető még a nyálat sem tudja lenyelni.

A nyelőcsőrák 50 és 70 éves kor között fordul elő. A nyelőcsőrák a férfiaknál hétszer gyakoribb és kissé rosszabb prognózisú, mint a nőknél. A megbetegedés a nyelőcső bármelyik szakaszán kialakulhat. A megbetegedés a nyelőcső nyálkahártyájából indul ki.

A nyelőcsőrák kialakulásának valószínűsége igen erőteljesen nő a dohányzás és a rendszeres alkoholfogyasztás esetén. Mivel a két szer egymás hatását felerősíti, mindkettő rendszeres "élvezete" a kockázatot igen nagymértékben - akár 40-szeresére - növeli.

Továbbá nagyobb kockázatnak vannak kitéve azok, akiknél az ún. gastrooesophagealis reflux (a továbbiakban csak reflux) jellemző. Refluxnak azt a jelenséget nevezik az orvosok, amikor a gyomortartalom  visszajut a nyelőcsőbe, sőt egész magasra is felkerülhet (garat, gége).

Önmagában ez még nem kóros, gondot csak akkor okoz, ha az átlagosnál többször, vagy elhúzódóan fordul elő. A szubjektív panaszokon túl a tartós reflux következménye lehet nyelőcső-hegesedés, nyelőcső-szűkület, kifekélyesedés, illetve egy speciális nyálkahártya átépülés, melyet Barrett-oesophagusnak neveznek. A Barrett-oesophagus kialakulása jelentősen növeli a rákos átalakulás esélyét, ezért ezeket a pácienseket rendszeresen ellenőrizni kell.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.