Tudósok érdekes kísérleteket végeztek annak kapcsán, hogy felismerjük-e saját magunkat. A kísérleti személyek elé mindenki árnyképét felvetítették, és az lett az eredmény, hogy egymást a személyek felismerték, de önmaguk árnyképét nem. Önmagunkat ugyanis a saját vágyaink szemüvegén át nézzük. így saját magunk valóságát se látjuk. Cselekedve ismerjük meg önmagunkat. Azokról az emberekről például , akik bátornak hiszik magukat, veszély esetén kiderülhet hogy valójában gyávák.

Érzelmeinket, érzékeinket azonban megnehezíti a lelki élet dialektikája, amely néha kétértelművé változtatja állásfoglalásainkat. Szeretet és gyűlölet, jószívűség és kegyetlenség, őszinteség és hazugság, az életben gyakran közel kerülnek egymáshoz.

Például, ha valaki  hatalomra törekszik, annak ismernie kell a hatalom érzését és az alávetettség érzését is;különben nem tudná átélni a hatalom élményét. Épp ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy a cselekvés sem alkalmas arra, hogy megszorítás nélkül megismerjük önmagunkat, hiszen cselekvésünk épp úgy lehet álarc, valódi adottságainknak önmagunk elől való eltitkolása is, mint akár a beszéd.#img2#

E nehézségek folytán másokat könnyebben megismerhetünk, mint sajátmagunkat. De mások által rátalálhatunk önmagunkra, saját értékeinkre is.

Hiszen hajlamosak vagyunk másokhoz viszonyítani, miközben folyamatosan tanulunk a környezetünktől, formálódunk, és minden egyes lépésnél közelebb kerülünk önmagunkhoz.

 A három álarc, melyet viselünk eggyé tud változni. Az egészséges lelkű ember önmegismerésre törekszik, abból a célból, hogy adottságait kifejlessze, fogyatékosságait kiküszöbölje.