Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem a vízen kell járni, elég a vízben!

Az aquafitness feltalálása az Amerikai Tengerészgyalogság könnyűatléta-edzőjének nevéhez, Glenn McWaters-hez fűződik – joggal mondhatnánk, hogy nomen est omen! -, aki a vietnami háborúban szerzett lábsérülésének rehabilitációjára találta ki ezt a mozgást. Egy saját készítésű, különleges mellényben, az ízületei megterhelése nélkül tudott a medencében futóedzéseket tartani. A látványos eredményei hatására kezdett terjedni az új sport és született meg az aquafitness.

Mi az aquafitness titka?

A víz mintegy nyolcszázszor sűrűbb a levegőnél, így a vízben való mozdulatok sokkal intenzívebbek, hatékonyabbak, ugyanakkor jelentősen kíméletesebbek, mint a szárazföldön végzett mozgásformák. A test ilyenkor szinte súlytalan, így a gerinc és vállöv izmaiban létrejött állandó izomfeszülés lecsökken, a támasztó izomrendszer a víz hatására teljesen elernyedhet.

Aquafitness, Kép: danubiushotels

Mivel a vízben testsúlyunknak csupán 3,6 százalékát nyomjuk, ezért itt minden olyan mozgás kockázatmentesen elvégezhető, ami a szárazföldön megterhelő lenne! A víz felhajtóereje és sűrűsége révén úgy kényszeríti komoly erőkifejtésre az izmokat, hogy közben az ízületeket megóvja, kíméli. A nyomás hatására kitágulnak a vénák, így könnyebbé válik a légzés és a szív is több oxigénhez jut. Ezenfelül a víz jó hővezető képessége miatt az izzadás is sokkal enyhébb mértékben jelentkezik. S ha még ez sem volna elég, van még egy előnye: kiválóan oldja a stresszt!

Kinek és mire jó

Gyakorlatilag bárkinek ajánlott a legegészségesebbnek tartott vízi sport! Az aquafitness erősíti az izmokat, regenerálja az ízületeket és formálja az alakot! A tornagyakorlatok kitűnő hatással vannak a gerinc- és az ízületi problémákra egyúttal remek tartásjavító torna is. Javítja az erőnlétet, növeli a szervezet állóképességét miközben kíméli a gerincoszlopot, a szalagokat és az inakat. Mindenki számára könnyen elsajátítható.

Epres Panni bakancslistája a nyárutóra
Úgy érzed, még el sem kezdődött a nyár, de a közösségi oldalak már utószezonra szóló hirdetésekkel bombáznak? Azoknak, akik a hűvös irodák csöndjében csak most kaptak észbe, van egy jó hírünk: még semmi sincs veszve! Epres Panni kihagyhatatlan, de könnyen megvalósítható programtippjeivel az elfoglaltak is belekóstolhatnak a hamisítatlan nyári édes életbe!

Azok is élvezhetik a víz áldásos hatásait, akik nem tudnak úszni, akiknek túlsúlya vagy nem megfelelő fizikai állapota miatt túlzottan megterhelők a hagyományos kardio edzések. Gyerekek esetében javítja a koordinációt és segíti a vízhez szoktatást, kismamáknak ideális mozgásforma, sportolóknak kiváló kiegészítő edzés, sérülést elszenvedőknek rehabilitációs célokból ajánlott, egészséges felnőtteknek általános regeneráló, alakformáló testmozgás. Röviden az egyik legideálisabb sport, amit bárki gyakorolhat!

Hogyan zajlik?

A legtöbb gyakorlatot álló helyzetben kell végezni, de van olyan gyakorlat is, amit a vízben való haladással kötnek össze. A gyakorlatokhoz speciális segédeszközöket fejlesztettek ki, amelyek könnyűek és kényelmesek. Az edzések legfontosabb segédeszköze az öv, ami optimális helyzetben tartja a testet. Minden eszközből különféle méretek adják a megfelelő, igény szerinti terhelést. Az órákon legfeljebb 10-15-en  vesznek részt, így lehetőség nyílik az edző által meghatározott egyéni gyakorlatok elvégzésére is. Az országban számos hejen hozzájuthatunk már a teljes testi-lelki feltöltődést adó kezelésekhez, tornaórákhoz, mint például a Margitszigeten, Hévízen, Sárváron vagy Bükfürdőn.

Mozgásszervi problémák – sokat segít a gyógyvíz!
Európában Magyarország az első a mozgásszervi betegségek gyakoriságát tekintve. Ám nem csak az idősebb korosztályt érintő problémáról van szó: hazánkban minden ötödik gyerek háti gerincferdüléssel küzd. Ráadásul a fiatalok életmódja eddig ismeretlen ízületi elváltozásokat is felszínre hozott.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.