Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem árt, ha tudod, mi az a zoonózis!

Zoonózisnak az állatról emberre, de a szennyezett élelmiszerek elfogyasztásával is terjedő fertőzéseket és megbetegedéseket nevezzük. Megelőzése érdekében fontos meghatározni azokat a forrásokat - állatokat és élelmiszereket -, amelyek a fertőzések fő okai lehetnek.

 Az élelmiszerbiztonsági trendek követése érdekében az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA évente elemzi az egyes tagállamokból származó adatokat.

Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) vitadélutánt szervezett 2009. március 10-én, hogy az EFSA által kiadott 2007. évi zoonózis-jelentésben közölt adatok ismertetesse és a hazai adatszolgáltatás gyakorlatát megvitatassa.

2007-ben mind Európában, mind Magyarországon a legtöbb bejelentésre Salmonella és Campylobacter eredetű megbetegedés miatt került sor. Míg Európában a campylobacteriosisok száma jelenleg meghaladja a salmonellosisokét, addig ez a helyzet hazánkban fordított. Újdonság, hogy míg korábban a klasszikus zoonózis adatok, járványok és antibiotikum rezisztencia alakulásának elemzése egy jelentés keretein belül történt, addig az idei évtől az Unió három lépcsőben adja majd ki az erre vonatkozó adatokat.

A szeminárium résztvevői hangsúlyozták a nemzeti szintű együttműködés és kommunikáció fontosságát, és kiemelték, hogy hasznos volt a szakmai találkozó, amely megfelelő fóruma lehet az érintettek közötti kapcsolattartásnak.

További információk a 2007-es jelentésről a MÉBiH és az EFSA honlapján olvashatók.

Forrás: MÉBiH Sajtóiroda


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.