Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem egyforma a két mellem? Miért?

Sok páros testrészünknél előfordul, hogy az egyik kicsit kisebb, mint a másik. Eltéréseiket többnyire nyugodtan konstatáljuk, hiszen nem jelentenek különösebb problémát. A mellel azonban más a helyzet...

A szimmetria: egyensúly és arány. Az ember testét, legalábbis ami a külső, kívülről is látható részeit illeti, ez az arányosság jellemzi. A szimmetria azonban nem teljes - gondoljunk csak arra, hogy sok embernek az egyik lába, keze, szeme, füle kicsit nagyobb, mint a másik.

Ezt a fajta apró egyensúlyzavart valószínűleg számtalan nő már a mellén is észrevette. Ezen a tényen azonban nem szabad úgy átsiklani, mint a végtagok vagy az érzékszervek aszimmetriáján. A University of Liverpool kutató csoportja által készített felmérésből ugyanis kiderült, hogy nagyobb a mellrák kialakulásának esélye azoknál a nőknél, akiknek a két melle nem azonos méretű és formájú.   

Az aszimmetria elsődleges okaként az ösztrogén kiválasztást lehet megjelölni. A tanulmány szót ejt egy bizonyos "fluctuating assymetry-ről" (magyarul ingadozó aszimmetria), ami a tökéletes szimmetriától való apró, rendszertelen eltéréseket jelöli. Ez a szervezet külső és belső hatásokkal szembeni ellenálló- képességének fokmérője: minél nagyobb a tökéletes szimmetriától való elhajlás, annál nagyobb a betegségek kialakulásának esélye. Ezt úgy tűnik a mellrákkal kapcsolatos kutatás is alátámasztja.

Forrás: http://emeritus.blogspot.com/2006/03/assymetric-breasts-new-risk-factor.html, Assymetric Breasts A New Risk Factor?

B.B.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.