Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem hallgatni szeretjük, hanem csinálni...!

Sok mindenkivel előfordulhatott már, hogy a szomszéd szerelmi életét volt kénytelen hallgatni. Nem egy kellemes érzés, de a panel-lakások vékony falait sajnos nem szerelmes pároknak találták ki.

Ki hangosan szereti csinálni, más pedig halkan, diszkréten. De mikor lakótársat, vagy szomszédot választunk, akkor nem kérdezzük meg, hogy milyen hangos az ágyban. Pedig lehet, hogy kéne...

Pár évvel ezelőtt volt egy kellemetlen élményem. Egy barátnőmmel összeköltöztem, akinek volt egy jó nagydarab barátja. Sajnos a lakásban a két szoba egymás mellett volt, és össze lehetett nyitni. A kedves barátnőm pedig, minden áldott nap felhozta a fiúját. Minden apró lélegzetvételt, és nyögést hallottam. Ráadásul néha azt hittem, hogy ölik egymást. Három hónapig bírtam a kiképzést, majd kiraktam a szűrét a barátnőmnek...

A következő élményem, pedig egy szomszédhoz kötődik. Egy forró nyári éjszakán, nyitott ablaknál arra ébredtem, hogy egy nő szinte üvölt a gyönyörtől. Az egész utca zengett a sikolyoktól, az ablakot azonban nem tudtam becsukni, mert borzalmas hőség volt. Tehát kénytelen voltam "pornót" hallgatni.

 Bizonyára nem én vagyok az egyedüli, aki ilyen történetekkel tud szolgálni. A legtöbben nem hallgatni szeretjük, hanem csinálni...De ha tudom, hogy a szomszéd szobában van még valaki, akkor "beragasztom" a számat!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.