Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem hittük volna! Ezt is okozza a tévénézés!

A Philadelphia Gyermekkórház munkatársai érdekes felfedezést tettek nemrég közzé. Megállapították, hogy a hosszan egy helyben ülés- akár tévézés, akár számítógépezés- megnöveli a vérnyomást a testsúlytól függetlenül.

"Ez volt az első olyan vizsgálat, mely a testsúlytól független, közvetlen kapcsolatot mutatott ki a tévénézés és a magas vérnyomás között." - mondta a kutatócsoportot vezető Dr. Nicolas Stettler. A kutatók 1999 és 2002 között 4500 amerikai fiatalt vontak be a vizsgálatba. Eredményeik alapján elmondható, hogy a túl sok ülőmunka és a magasabb testtömeg-index (BMI, a testsúly és a testmagasság méterben mért négyzetének hányadosa) magasabb szisztolés vérnyomással függ össze. A szisztolés vérnyomás az erekben uralkodó nyomás akkor, amikor a szív összehúzódik, míg a diasztolés vérnyomás az, amikor a szív elernyed.

"Eddig is ismert volt, hogy a fizikai munka csökkenti a vérnyomást mind felnőttek, mind pedig gyermekek esetében, azonban a túl sok ülés nem pusztán a mozgás ellentéte. Ha például az ülve töltött időt csökkentjük, azzal nagyobb sikerrel tudjuk a túlsúlyos állapotot kezelni, mintha a fizikai munkát fokoznánk." - magyarázta Dr. Stettler.

A vizsgálatban résztvevő 4500 önkéntes fiatal 12 és 19 év közötti volt, és kérdőívek segítségével felvázolták a fiatalok táplálkozási szokásait, a végzett fizikai munkát, valamint mérték a vérnyomást és a testtömegindexet. A kapott adatokat korcsoport és nem szerint értékelték.

A 12 és 15 év közöttiek csoportjában a kutatók magasabb vérnyomást mértek, különösen akkor, ha a gyermek sok tévét vagy videót nézett. "Habár a kapcsolat az üléssel töltött idő és a magas vérnyomás között gyenge volt, a fiatalok többsége naponta több órát tölt a számítógép vagy a tévé előtt." - mondta dr. Yasuki Kobayashi, a Journal of Adolescent Health folyóiratban megjelent közlemény társszerzője.

A magas vérnyomás az egyik legfontosabb rizikótényező a szív- érrendszeri megbetegedések, valamint az agyvérzések kialakulására. Ha már fiatalkorban magas a vérnyomás, akkor igen gyakran felnőttkorban is magas lesz, és ugyanez elmondható a kövérség esetében is. A kövérség pedig egy újabb, igen fontos tényező a szív- érrendszeri megbetegedések kialakulásában. A kutatók a kapott eredmények alapján azt is kiemelik, hogy a magasabb BMI index alacsonyabb diasztolés vérnyomással társul, mely ellentétben áll a felnőtteken végzett eddigi vizsgálatok eredményeivel.

Forrás: www.medipress.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.