Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem is akartalak megszülni, de azért jó, hogy vagy

Egyszerű statisztikai tény, hogy szélesebb populációból több zseni láthat napvilágot. Ezért a gyermekvállalás szándékos elmulasztása önzés és pazarlás is egyben!?

Folyamatosan csökken, de még mindig sok a terhesség-megszakítások száma Magyarországon. 2013-ban 35 ezer terhességet szakíttattak meg az országban, ami azt jelenti, hogy átlagosan nagyjából minden negyedik órában történt abortusz.

"Az abortusz etikai vonatkozása örök kérdés marad, ezzel együtt örök magyar fájdalom is, hiszen a szülők könnyelmű döntése milliós, háborúkhoz hasonlítható emberveszteségeket okoz a Ratkó korszakot követő időben Magyarországon. Ratkó Anna népszaporulatot elősegítő miniszteri intézkedését személy szerint megkérdőjelezem, hiszek az emberek szabad döntésének jogában, de abban is , hogy a túlzott  egyénközpontúság az össz társadalom bukásához vezethet" - mondta Dr. Szöőr Anna jogász-pszichológus.

Sok esetben orvosi segítséggel valósul meg a gyermekáldás. Kép: Pixabay
Nem vall túl nagy érzelmi intelligenciára egyetlen Édesanyától sem, amikor azt mondja a gyermekének, hogy "valójában nem is akartalak megszülni, de azért jó, hogy vagy". Böjte Atya a Nemzeti Összetartozás napján, Trianon fájdalmát enyhítendő csodálatos tehetséggondozó gálaműsort szervezett, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal együtt a Nemzeti Színházban. Láthattuk a leendő élsportolóinkat, kiválónak ígérkező színészeinket, énekeseinket és nem utolsó sorban tudósainkat. A fellépők a "Böjte Gyermekek" voltak, akiknek a szüleik igen csak elgondolkodhattak az ő fogantatásuk után azon, hogy megtartsák, vagy elvetessék-e Őket, akár szociális, akár valamilyen súlyos családi válsághelyzet miatt.

De akarta-e megszülni Gát utcai nyomorúságában József Attilát az Édesanyja? Vágyott-e a megbélyegzett cseléd leányanya Nagy Lajos írónkra? Illyés Gyula Édesanyja miért ment olyan gyorsan és ráadásul boldogtalanul  férjhez? Vajon akarták-e sokadik gyermekként Beethovent a szülei és mit szólt Széchényi István gróf, amikor a plátói szerelme évente szült a férjének egy-egy gyermeket? Kevesen tudják, hogy Bach zeneszerző sem csak egyetlen egy volt, hanem egy egész zenész dinasztia komponálta és játszotta a gyönyörű  barokk  műveket.

"Nem ítélem el azonban Gyarmati Fannit sem, aki a vészkorszakban elvetette Radnóti Miklós magzatát, hiszen az életükért küzdöttek. De vajon milyen szellemi értéket képviselne most a Radnóti család? Ahogy Léda, majd  Csinszka  és Ady Endre meg nem született gyermekeiért is kár. Bár fiatalon halt meg súlyos betegségben Karinthy Frigyes, később pedig embertelen körülmények közt a felesége, a polyglott pszichiáter Böhm Aranka, de a Karinthy utódgeneráció mind a mai napig aktív, sokáig  nyomot hagyhatnak még  a magyar kulturális életben... Tudjuk, hogy a tehetséget legjelentősebb részben a genetika határozza meg. de egyszerű statisztikai tény, hogy szélesebb populációból több zseni láthat napvilágot. Így tehát véleményem szerint a gyermekvállalás szándékos elmulasztása önzés és pazarlás is egyben" - tette hozzá a Babacsalogató című műsor felvételén Szöőr Anna.

Lelki okok a meddőség mögött
Akár éveket vesztegethet el egy pár a baba utáni vágyakozással, ha nem ismeri fel, a terméketlenség mögött stressz, lelki gondok, párkapcsolati feszültség állhat. Magyarországon több mint háromszázezren érintettek a funkcionális meddőségben, pedig csupán a lélekkel kellene többet foglalkozni a lombik előtt és alatt.

A nemzethalál nem kizárólag a magyarság számszerű fogyásában jövendölhető meg, hanem a tehetségek születésének elmaradásában is.

"Ugyanakkor ne állítsuk egy párról se, hogy meddő, csak azért, mert nehezített a megtermékenyítő vagy a fogamzási készsége, többnyire súlyos stresszt okoz. Van ma már olyan meddőségi készítménypár, amely az esetek közel harmadában babához juttatja a párt, valamint sok esetben orvosi segítséggel valósul meg a gyermekáldás. És ezekből a gyerekekből ki tudja hány lesz a nemzet büszkesége" - mondta Prof. Dr. Ősapay György, a népszaporulat kérdésével, meddőségi problémák elemzésével, korrigálási lehetőségeivel foglalkozó szakember, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.