Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem kell félni az orális szextől!

Igaz az orális szex tagadhatatlanul része a fantáziálgatásainknak, mégis sok ember számára még mindig tabunak számít. Mi ennek a gyökere, és miért ódzkodunk már csak ennek említésétől is a hálószobában?

Azt szokták mondani, a férfiak azért tartanak barátnőt a feleség mellett, mert az megteszi azt az ágyban amit a hitves nem. Erről általában mindenkinek ugyanaz jut az eszébe - az orális szex.

Igaz tagadhatatlanul része a fantáziálgatásainknak, mégis sok ember számára még mindig tabunak számít. Mi ennek a gyökere, és miért ódzkodunk már csak ennek említésétől is a hálószobában?

Pszichológusok szerint vannak olyanok, akik vonakodnak az orális szex kipróbálásától illetve annak kérésétől mégpedig azért, mert félnek az elutasítástól. De szerepet játszik ebben az undor is, amit azzal magyaráznak, hogy a nemi szerv rossz ízű lehet. Közülük a nők általában azt képzelik, hogy a szeméremajkaik túl nagyok, túl ráncosak, vagy szőrösek, ezért eleve sokkal szégyenlősebbek. A férfiak pedig pontosan attól tartanak, hogy kinevetik őket amiért a szerszámjuk (szerintük) nem eléggé nagy vagy egyenes.

De az igazság az, hogy néhányan igazán szeretnék felajánlani a partnerüknek az orális szexet. Mitől olyan vonzó? A lényege abban áll, hogy ez az örömszerzési mód még mindig kicsit a "tiltott", "piszkos", kategóriába számít, ezért izgalmasabbá teszi az együttlétet.

Mit tegyünk, ha kényelmetlenül érezzük magunkat ezzel kapcsolatban? Beszéljünk a partnerünkkel a testünkről. Hogy mi mit gondolunk róla, illetve milyennek látjuk a külsőnket, beleértve a nemi szerveket is, ugyanis ez sokszor segít. Talán kevesen gondolnak rá, de a partner intim részeinek látványa, illata, íze nagy hatással van a nemi vágyra.

Ha még sosem próbálták, de rászánnák magukat, akkor válasszák erre a zuhanyzás, fürdés utáni időpontot. Ekkor ugyanis frissnek, és tisztának érzik magukat. Ha pedig zavarja a külseje, tompítsa a szoba világítását - ilyenkor a gyertya fénye növelheti is az önbizalmat.

Ha idő kell valakinek ahhoz, hogy belemenjen ebbe a szexuális játékba, akkor ennek az intim kapcsolatnak a létrejötte jelképezi nála a partner elfogadásának végső kifejezését.

Forrás: bbc.co.uk/lifestyle/relationships


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.