"Nem kell mindent komolyan venni!" - elment a legendás filmrendező, Jiří Menzel
Az Oscar-díjas cseh rendező azt vallotta: az élet elég gyötrelmet ad, ezért ő inkább szórakoztatni szeret. Filmjeivel, színházi rendezéseivel maximálisan meg is tette ezt.
Aki látta a Sörgyári capricciot, vagy a Szigorúan ellenőrzött vonatokat, az pontosan tudja, mi volt Menzel titka. A finom irónia, a szarkazmus – mondhatni, egyfajta kelet-európai szellemesség, amit ő igazán érzékletesen tudott láttatni. Legnagyobb ihletője ebben Bohumil Hrabal cseh író volt, akiknek novelláiból hat filmet is csinált. De nem csak rendezőként hozta ezt az abszurd humort, színészként is bravúrosan adta a figurákhoz azt a pluszt, ami csak a zsenik sajátja.
Jiří Menzel és Szabó István Fotó: Pinterest
Tette mindezt pátosz és fellengzősség nélkül, végtelen természetességgel és egyszerűséggel. Színészei, de rendező kollégái is rajongtak érte. Nagyon jóban volt Jancsó Miklóssal, Böszörményi Gézával, Mészáros Mártával, Szabó Istvánnal. Utóbbival több szálon is kötődtek egymáshoz. Menzel játszott Az ajtóban és a Rokonokban, Szabó István pedig az Őfelsége pincére voltam című filmben.
Bán Jánossal Fotó: Facebook
Többször is rendezett nálunk. Elsőként a Katonában a Szarvaskirályt - amivel nem volt igazán elégedett. 2004-ben aztán az Új Színházban állította színpadra a Mégy egyszerhátulról című darabot, ami elképesztő siker lett. Egy évvel később volt még egy bemutatója, Hogyszeret a másik, a József Attila Színházban. Egyszer nyilatkozott:
„A magyar színészek ugyan nem sietnek a szöveg megtanulásával, de van bennük akarat, szeretem őket, szeretek velük dolgozni.”
Egyik kedvenc magyar színésze Bán János volt, neki adta a főszerepet az Én kis falum című filmjében. Ezzel a mozival elérte, hogy a Szigorúan ellenőrzött vonatok után másodszor is Oscarra jelölték. De az 1966-os siker után, ezúttal már nem ő nyerte meg a díjat. Egy percig se bánkódott ezen bánkódott ezen, mert alapvetően nagyon életszerető, optimista ember volt, aki így nézte a világot:
Danny Kaye átadja az Oscart Fotó: Pinterest
„Nem kell mindent komolyan venni! Ha sokat beszélünk valami komoly dologról, előbb-utóbb nevetni kezdünk. Meglehet, kínunkban. De máris jobban érezzük magunkat. Egyébként ez egy jó komédia alapja is.”
Jiří Menzel összesen hetven filmet hagyott maga után. Méltó emlékezés lehet, ha ma megnézünk egyet. Bármelyikre is essen a választás, nem fogunk csalódni.
A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.