Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem lesz gondja a borotválkozásra

Lezárult a Fusion Arca nagyszabású internetes játék, melyen a Gillette Magyarország legjobban borotvált férfiarcát kereste. Két hónap versengés és a zsűri parázs vitája után a hétvégén megszületett az eredmény.

 Kapócs Zsóka elnökletével a zsűrinek több száz jelentkező közül kellett kiválasztania azt a férfit, aki szerintük az ország legszebben borotvált arcát mondhatja magáénak. A zsűri Kerekes Attila, 19 éves, budapesti diákot választotta a Fusion Arcának.

Azoknak, akik részt vettek az internetes játékban és a legjobban borotvált férfi címre pályáztak, nem kellett mást tenniük, mint egy jól sikerült arcképükkel regisztrálni a www.gillettefusion.hu weboldalon. Első lépésként a zsűri 25 versenyzőt választott ki a jelentkezők közül, majd közülük került ki a Top 10, illetve maga fődíjas is. Kerekes Attila három évre elegendő Gillette Fusion arcápolási csomagot nyer.

A kritikus hölgyekből álló zsűri tagjaként Kapócs Zsóka rádiós műsorvezető, Istvánko Viktória a Menedzsment Fórum újságírója, Mittelholcz Dóra a Metro napilap riportere és Papp Diána a Joy magazin vezető szerkesztője vettek részt a szavazásban.

Forrás:Open Communications

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.