Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nézegessen a múzeumban térhatású meztelen nőket!

Kétségtelen, hogy - főként a férfiak számára - a pucér hölgyeket ábrázoló felvételek jelentik a Szegeden látható sztereófotó kiállítás legérdekesebb, legpikánsabb részeit. A tárlaton kiállított háromdimenziós fényképeknek köszönhetően úgy érezzük, mintha jelen lennénk a múlt jelentős vagy éppen mindennapos eseményein.

A sztereófotók egy piros-kék szemüveg segítségével válnak térhatásúvá. Ezt a segédeszközt a látogatók a kiállítás megtekintésének időtartamára kapják kölcsön. Bognár Katalintól, a kiállítás rendezőjétől megtudtuk, a különleges fotográfiák valójában kettő, egymástól kissé eltérő képből állnak, amelyeket az emberi szem állásának megfelelően két különböző szögből vettek fel. A képpár a szemüvegnek köszönhetően egyetlen térhatású képpé olvad össze a néző tudatában.

Nyugat-Európában és Magyarországon is már az 1840-es években készültek sztereófotók. A képek olyan aktuális eseményeket örökítettek meg, amelyekről a sajtó tudósított, s az emberek kíváncsiságát felkeltették. A nemzetközi diplomáciai események, háborúk, természeti katasztrófák fényképei mellett sokakat érdekeltek az egyes országokat bemutató háromdimenziós felvételek is. A férfiak körében pedig igen keresettek voltak az aktokat és lenge öltözetű nőket ábrázoló képek - ilyen értelemben a sztereófotók világa jelentette a XIX. század pornóját.

Az 1900-as évek elején a képes újságok megjelenésével teret veszítettek a sztereófelvételek. A nagyközönség akkortól kezdve sokkal egyszerűbben és olcsóbban - egy magazin megvásárlásával - jutott hozzá az érdekes képi ábrázolásokhoz. Napjainkban főként a térképészetben és az űrkutatás terültén használják a sztereófotózást, mint eszközt.

A most a Móra Ferenc Múzeumban látható kiállításon összesen több mint száz háromdimenziós fotográfiával találkozhatnak az érdeklődők, amelyek a 1800-as évek közepétől a XX. század első néhány évtizedéig mutatják meg a világot és Magyarországot. Ebből 13 felvétel érzékelteti, hogy déd -és ükapáink nemzedéke -ha tehette - milyen típusú pucér nőket nézegetett.

 Az aktokon kívül számos ország, táj, népcsoport, társadalmi réteg múltbéli mindennapjaiba nyerhetünk betekintést a sztereófotók által. Láthatjuk "testközelből" az emigráns Kossuth Lajost, IV. Károly koronázását vagy az első világháború sérültjeit. A legmegdöbbentőbb sztereófelvétel az öngyilkos Teleki Lászlót ábrázolja. A különleges technikának köszönhetően úgy érezzük, mintha magunk is jelen lennénk a politikus halottszemléjén.      

 

Forrás: Móra Ferenc Múzeum-Szeged      


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.