Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nincs normális párkapcsolatod? Lehet, hogy ikervesztett vagy!

Minden 6. embernek volt ikertestvére, csak nem tud róla, mert még az anyaméhben veszítette el. Az ikervesztettek furcsának, csodabogárnak élhetik meg magukat. Komoly életvezetési problémákat okozhat ez a trauma, többek között kihathat a párkapcsolatra is.

Ugye megvan a Titanic c. filmben az a jelenet, amikor közvetlenül Rose mellett fagy halálra a szerelme, Jack? Hasonló történik az anyaméhben is: 2 (vagy akár 3-4!) magzat együtt indul fejlődésnek, majd a terhesség akár korai, akár későbbi szakaszában egyszer csak az egyik hirtelen eltűnik, felszívódik, vagy bizonyos időn belül meghal.

Kép: Pixabay

Tudományos kutatások sora igazolta már, hogy mindannak, amit az embrió átél az anyaméhben, sejtszinten jelentősége van. Az embriók a méhen belül érzékelnek, éreznek, tapasztalnak, tanulnak, gondolkodnak, sőt, emlékeznek. Tehát az ember tudat alatt emlékszik élete legelső veszteségére. Az ikerség a legszorosabb kapcsolat a világon, közelibb, mint a szülő-gyermek kapcsolat. A túlélő iker azt éli meg, hogy az első ember, akivel a legintimebb a viszonya, meghal mellette. Ez a megélés később áttevődhet más közeli kapcsolatokra, leggyakrabban a párkapcsolatokra - magyarázza Sas Viktória pszichológus.

Gyakori, hogy az ikervesztettek tudat alatt ikertestvérüket keresik a párkapcsolataikban. Eleinte nagyon lelkesek lehetnek, talán túlságosan is, majd, amikor „rájönnek”, hogy esténként mégsem az ikrüket ölelgetik, akkor egyik pillanatról a másikra megszakítják a kapcsolatot, és újraindul a keresés. Előfordul olyan eset is, hogy az ikervesztett „megelégszik” azzal, hogy hasonló intimitást tapasztal a kapcsolatában, mint ami az ikrével volt, és párját „nevezi ki” ikerpótlónak. Ezekben a kapcsolatokban a leggyakoribb, hogy szimbiotikus viszonyban élnek a felek, a szexualitásnak viszont egyre kevesebb szerepe lehet, akár el is tűnhet a kapcsolatból.

A kapcsolatok forgatókönyve általában ugyanaz, vagy hasonló, és minden esetben szakításhoz vezet. Az ikertestvérük elvesztésének fájdalmát az ikervesztettek minden egyes kapcsolat megszakadásával újraélik. A szakítást pedig az a magányosság érzés követheti, amit az ikertestvérük elvesztésekor éreztek.

Van, aki már eleve a magányt választja társául, és inkább bele sem kezd kapcsolatba (olyan is előfordul, hogy szűz marad), mert a lelke mélyén attól retteg, hogy aki közel áll hozzá, az meg fog halni.

Azt hittük az elején, hogy mi leszünk egymásnak a legfontosabbak…
Amikor egybekelünk sok tervünk, elképzelésünk, illúziónk van a házassággal kapcsolatban. Rendületlenül hiszünk abban, hogy majd jobban csinálunk mindent, mint a körülöttünk válófélben lévők. Aztán valahogy elkezdnek elcsúszni a dolgok. Szeretjük egymást, de még sincs minden rendben…

Még ha valakinél nem is jelent ennyire drasztikus lelki folyamatokat a saját ikersorsa, a minták akkor is működhetnek a kapcsolatokon belül. Az ikervesztettek visszahúzódóak, bizalmatlanok lehetnek másokkal szemben, vagy éppenséggel „tapadósak” – akit megszeretnek, azt gyakran nem hagyják lélegzethez jutni, állandóan keresik a másik társaságát. Mindkét fajta viselkedésmód akadályozza, megnehezíti az emberekkel való kapcsolatfelvételt, a párkapcsolatok kialakítását.

Nincs azonban veszve semmi, ha valaki magára ismer az itt leírtak alapján. A pszichoterápiának gazdag eszköztára van az ilyen és ehhez hasonló veszteségek feldolgozására, kiegészítő módszer pedig a családállítás lehet.

Forrás: pszichologuskereso.hu


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.