Életforma.hu


Olyan mintha Ben Affleck megint össze akarna jönni Jennifer Lopezzel

Olyan mintha Ben Affleck megint össze akarna jönni Jennifer Lopezzel 

Ben Affleck és Jennifer Lopez még 2002-ben szerettek egymásba a Gengszter románc című film forgatásakor. Aztán 2004-ben szakítottak. Bár azóta 17 év telt el, de nagyon úgy tűnik, hogy Ben még mindig nem tudta kiverni a fejéből az isteni Jlo-t.
Pásztor Annáék három évtized után intettek búcsút

Pásztor Annáék három évtized után intettek búcsút 

Három évtized után intett búcsút egymásnak az Anna and the Barbies énekesnője és párja. Két kisgyermeküket továbbra is közösen nevelik, de Anna nem tagadja, hogy nem könnyű feldolgozni a helyzetet.
Osvárt Andrea egyedül maradt

Osvárt Andrea egyedül maradt 

A szép színésznő igen jól szerepelt a Dancing with the stars eddigi adásaiban, de szombaton kiesett és párkapcsolata is tönkrement…
A szakítás is beindítja a szervezet hormontermelését

A szakítás is beindítja a szervezet hormontermelését 

Lassan kiderül, hogy minden csak kémia. Az is, ha összekerülünk valakivel, vonzódást érzünk a másik iránt, de az is jórészt a hormonok játéka, amikor csalódást és frusztrációt érzünk amiatt, hogy a szeretett fél esetleg kiszeretett belőlünk. Egy angliai tudós csoport most utánajárt a kérdésnek.
Hogyan lépjünk tovább szakítás után?

Hogyan lépjünk tovább szakítás után? 

Egy szakítás mindig fájdalmas, ám idővel tudnunk kell túllépni rajta. Egy szakasz lezárult, és elkezdődik egy másik, egy új fejezet, ahol lehetőségünk van újra megtalálni önmagunkat. Segítünk, hogyan.
Nincs normális párkapcsolatod? Lehet, hogy ikervesztett vagy!

Nincs normális párkapcsolatod? Lehet, hogy ikervesztett vagy! 

Minden 6. embernek volt ikertestvére, csak nem tud róla, mert még az anyaméhben veszítette el. Az ikervesztettek furcsának, csodabogárnak élhetik meg magukat. Komoly életvezetési problémákat okozhat ez a trauma, többek között kihathat a párkapcsolatra is.
Hogyan lépjünk ki a mérgező kapcsolatból?

Hogyan lépjünk ki a mérgező kapcsolatból? 

Húzzuk, halasszuk, képtelenek vagyunk dönteni, és egy jól irányzott mondattal befejezni. Pedig ha a kapcsolat már csak fájdalmakkal teli, ha a partnerünk visszahúz és érzelmileg manipulál, ha nincs már esély a változtatásra, együttélésre, akkor az már csak tovább betegít, mérgez bennünket. Lépjünk tovább!
Szex a szakítás után? Nem kizárt...

Szex a szakítás után? Nem kizárt... 

Minden szakítás más és más, de hogyan szakítunk a leggyakrabban? Mik a legfőbb okai egy kapcsolat végének és belefér-e még utána a szex? Mik a legrosszabb szakítós dumák? A Csajok és Pasik online tárkereső legújabb kutatása többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ.
Meglepő vallomást tett ByeAlex

Meglepő vallomást tett ByeAlex 

Volt idő, amikor úgy tűnt, mindennek vége, most mégis teljes a harmónia ByeAlex és barátnője között. Kapcsolatuk mélypontja számos pozitívumot eredményezett, többek között megszületett a Még mindig című dal és összeköltözött a pár – derül ki az énekes Class FM-nek adott exkluzív interjújából.
Szakíts és lépj tovább! Ez egy rendhagyó Valentin-nap lesz!

Szakíts és lépj tovább! Ez egy rendhagyó Valentin-nap lesz! 

Ideje végre szakítani a giccses Valentin-napi hagyományokkal és határozottan tovább lépni! Erre a legjobb alkalom február 14-én a „Kezedben a döntés!” kampány nyitóeseménye. A rendezvény célja, hogy megmutassa mindenkinek, a berögzült szokásainkat magunk mögött hagyva, új utak keresésével van lehetőségünk sikeresebbnek, boldogabbnak lennünk életünk minden területén.

Inkább nélküle, mint vele - avagy szakítani tudni kell! 

Meglátni és megszeretni őt egy pillanat műve, ám elválni tőle már nem ilyen gyors és fájdalommentes. Pedig ha belátjuk, hogy mégsem illik hozzánk, még mindig jobb nélküle, mint vele. Szakadjunk el tőle minél hamarabb!  

Ha csorba, törött, még ne dobd ki! Minden kapcsolat menthető... 

Ha elromlik valami, kidobjuk, mert megszerelése időt és energiát igényel, az újjal való pótlás jóval egyszerűbb folyamat. Ugyanígy hajlamosak vagyunk a könnyebb, a gyorsabb és a leghatékonyabb módszereket választani, ha a párkapcsolatunkról van szó. Ha probléma jelentkezik, máris jöhet a következő…?

Picit több 12 másodpercnél - és a kapcsolatod megmenthető! 

Egyszerűen képtelenek vagyunk egymással szót érteni! Minek is próbálkoznánk tovább? – hangzik el gyakran a kétségbeesett mondat egy párkapcsolat adott szakaszában, amely aztán gyakran a végleges váláshoz is vezethet. Pedig a szakítás megelőzhető lenne, ha tudnánk egy kicsit értőn hallgatni egymásra. No és lenne még 12-nél több másodpercünk…

Belehalunk vagy túléljük? Tippek szerelmi bánat ellen! 

Elhagytak, elhagyom, közös megegyezéssel elválunk. Megcsalt, hát szakítunk. Bár az élethelyzetek nagyon különbözők, amit átélünk, az viszont hasonló. Talán alig van ember, akit nem érintett még meg a szerelmi bánat. Hogyan élhetjük túl?

Szakított a szeretőjével és velem akar maradni. Mit tegyek? 

„Tíz éve vagyok együtt a párommal és van két közös fiunk. Ő volt az első nagy szerelmem, még 15 éves koromban ismertem meg… Egy hónappal ezelőtt vettem észre, hogy nagyon megváltozott. Egyszeriben több szabadságot követelt magának. A munkatársainál akart aludni és hétvégénként bulikra járt velük.

"10 ok, amiért biztos elfoglak hagyni..." 

Sokan nem értik miért szakítanak velük, és meg vannak arról győződve, hogy ők mindent megtettek a kapcsolatért... Ez biztos? Most megtudhatod milyen veszélyek leselkednek a párkapcsolatban élőkre? Összeszedtük, milyen bombák robbanhatnak a szerelem aknamezején. 

A szakítás választása nehezebb? 

"Ha varrsz, sem varrhatod meg közös takarónkat, ha már szétesett." (József Attila) A szándékkettősség mögött egy döntés halogatása fészkelődik. A régi szálak, remények még a lélek mélyén ott feszülnek, csak az aktuális jelenben alig-alig kivitelezőnek, zátonyra futnak.Hiába a megbeszélés, a fogadkozás, akár önmagunknak, akár egymásnak.

Mindenki máshogy válik? 

A házasságkötés előtt még szakítunk, egy házasságban viszont már válunk- lehet, hogy csak játék a szavakkal? Ha vége, akkor ennyi. De hogyan tudjuk befejezni? Tányértörősen, sértődötten, hisztérikusan vagy durván? Mindenki másképp válik...

Mondjuk az arcába, hogy már nem kell! 

Hányszor hallottuk már, és valljuk be, mondtuk mi magunk is: szemetek a férfiak. A jelző igaz voltát például az is igazolja, hogy randi után azt mondják,... majd hívlak, aztán persze nem teszi. Vagy mégis?

Most kéne abbahagyni... 

A legtöbben nem vesszük észre, vagy csak nem akarjuk látni, ha a kapcsolatunk a végét járja. Íme 7 figyelmeztető jel, ami arra utal, jobb lenne végleg befejezni.

Vége! Túl lehet élni? Igen, megmondjuk hogyan! 

A szakítást követően a nők többsége különböző fázison megy keresztül, melyek hossza egyénenként változó (néhány naptól néhány hónapig), és sorrendjük is felborulhat.

Te is szexeltél az exeddel? 

A választ nem könnyű megadni, de sokan a világ minden kincséért sem vallanák be, mivel kínos mindenképpen. Szégyen, vagy sem? Gyengeség, vagy nosztalgia?

Emailt kaptam: Vége! 

Ha vége, akkor ennyi. De hogyan tudjuk befejezni? Sokfélék vagyunk, sokféleképp vetünk véget egy-egy szerelmi kapcsolatnak. Ön miként? Tányértörősen, sértődötten, hisztérikusan vagy durván?

10 ok, hogy még az idén faképnél hagyd! 

Kíváncsi vagy, hogyan veszitek a legnagyobb buktatókat...? Ez a teszt sok mindenre ráébreszthet. Talán, ha nagyon muszáj, még egy év végi szakításra is...