Azonnal gyanakodni kezdtem és kérdőre vontam, de ő minden alkalommal kinevetett és azt mondta: ’Micsoda butaságokat képzelsz be magadnak?’ Azután a telefonját is elkezdte rejtegetni előlem. Ez biztos jel volt a számomra, hogy valaki másnál keres örömöt. Végül aztán a múlt héten egyik este hazajött és azt mondta: ’Igazad van. Egy másik nő van a dologban, azt hiszem, belezúgtam.’ Azonnal kirúgtam, majd vissza kellett vonnom a döntésemet, mert nem volt hova mennie (amikor a szülei megtudták a dolgot, nem engedték, hogy ott aludjon). Azóta a kanapén alszik. Tegnap azt mondta, hogy szakított a szeretőjével és velem akar maradni. Mit tegyek?”

Ilyen és hasonló beszámolókkal vannak tele az internetes fórumok. Sokan élik át a társas életnek ezt a tragédiáját, és nem tudják, mit tegyenek. A tendencia pedig növekvő haladási irányt mutat. Nyugat-európai felmérések szerint minden második férfi és nő legalább egyszer megcsalta már a párját. Ráadásul a média „Próbáltad már hármasban?”, „Egyéjszakás kaland” és hasonló jelmondatai sem tesznek jót a házassági morálnak.

Ki a hibás?

Talán ez az első nagy kérdés, amikor valaki szembesül a lesújtó hírrel. És valóban: a kérdés nem teljesen alaptalan. Ugyanis ahogy egy jó házasság két ember közös munkájának az eredménye, úgy egy félresiklott, zátonyra futott házasság is két ember közös munkáján múlik. Még erősebben kisarkítva azt mondhatnám, hogy akit otthon tejszínhabos gyümölcstortával várnak, az nem megy a szomszédba száraz kifliért kuncsorogni. Az élet azonban nem mindig ilyen egyszerű. Előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor a „vétlen fél” tényleg vétlen. Olykor hallani lehet olyan esetekről is, amikor előre nem tervezett módon, pillanatnyi elgyengülésből, vagy néhány pohár ital hatására a dolog „egyszerűen megtörtént”. Ez persze nem csökkenti a dolog súlyát, mert egy felnőtt ember minden helyzetben felelős kell, hogy legyen a tetteiért. Ugyanakkor felmenti a másik felet az önvád nyomása alól.

És ha a másik fél is hibázott? Lehet, hogy éppen ő volt az, aki egy másik személy karjaiba taszította a társát? Egy dolgot az ilyen helyzetekben világosan kell látni: Egy párkapcsolati probléma nem jogosít fel senkit sem arra, hogy félrelépjen, és egy harmadik személy karjaiban lopjon magának boldogságot. Ha valakinek problémái vannak, akkor azzal a problémával szembe kell néznie. Megoldást kell keresnie, beszélnie kell róla. Túl egyszerű dolog mindent felrúgni és egy másik személynél vigasztalódni. Ez menekülés, és menekülni általában csak a gyávák szoktak.

Az elkövető is szenved

Mielőtt túlzottan elragadtatnánk magunkat a vétkes fél kárhoztatásában, egy pillanatra próbáljuk fel az ő cipőjét is, hogy meggyőződhessünk róla, bizony az is sok ponton szorít. Alig van még egy olyan élethelyzet, amely ennyire át lenne szőve fájdalommal, hazugsággal, leplezéssel, titkolózással, és lelkiismereti gyötrődéssel. Az ilyen ember párhuzamosan több életet él. Otthon eljátssza, hogy minden rendben van és semmi ok a gyanakvásra. A szeretőjénél azt játssza el, hogy a házassága már csak formaság és hamarosan teljesen egymáséi lehetnek, ezzel benne is hamis elvárásokat építve fel. A munkatársai előtt próbál laza maradni, és olyan képet festeni a helyzetéről, hogy ha lehet, még irigyek is legyenek rá, hogy milyen jól megy neki…

Ez azonban hosszú távon nem működik. Előbb vagy utóbb el fogja követni a második hibát (az első az volt, hogy félrelépett) és összedől a kártyavár. A hazugságok a nyaka köré tekerednek, és nem engedik levegőhöz jutni. Egy ember sem képes tartósan fenntartani ezt a tudathasadásos állapotot.

Helyreállítható-e a kapcsolat egy ilyen trauma után?

A házastárs hűtlensége olyan nagy törést jelent egy ember életében, amelyet feldolgozni emberfeletti munkát jelent. Senki sem kárhoztatja azt a személyt, aki nem tudja magát túltenni egy ilyen bizalmi válságon, s végül a kapcsolat felbontása mellett dönt.

Ezt még Jézus is kihangsúlyozza a hegyi beszédben: „Aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör.” (Máté 5:32) A mondat ugyan más retorikai céllal született, azt azonban világosan hirdeti, hogy a házasságtörés a legszigorúbb keresztény etika szemszögéből nézve is jogos indok a válásra.

Ugyanakkor nem törvényszerű, hogy a házasságtörés valóban derékba törje a házasságot. Több esetben is tanúja voltam annak, ahogy emberek ebből a mélységből is fel tudtak állni és újra tudták kezdeni közös életüket (aki szívesen olvas bibliai történeteket, az erre is nagyszerű példát talál Hóseás – a katolikus kiadásokban Ozeás – könyvében). Hogy mi kell ehhez? Nézzünk meg néhányat a tényezők közül!

1. Egy világos, határozott döntés. Mindkét félnek el kell döntenie, hogy mit akar. Az elkövető félnek döntenie kell, hogy ki a fontosabb számára, és ha a házastársa mellett dönt, akkor a másik személlyel egyszer s mindenkorra le kell zárnia a kapcsolatát. A legjobb a „teljes törlés”, hogy még esély se legyen a vele való találkozásra, kínos helyzetekre, a hibával való folyamatos szembesülésre és felesleges kísértésekre. Ha egy munkahelyi afférról van szó, akkor ezt a lépést még akár munkahelyváltás árán is érdemes lehet meglépni. A szenvedő félnek pedig el kell döntenie, hogy akarja-e folytatni a házasságot az adott körülmények között is. Ha a választása igen, akkor a hibáztatás helyett mostantól a kapcsolat rendezése a fő cél.

2. A bizalom helyreállítása. Egy ilyen helyzetben újrakezdeni csak úgy lehet, ha a megcsalást elszenvedő fél megelőlegezi a bizalmat házastársának és lehetőséget ad neki, hogy „méltóvá váljon” erre a megelőlegezett bizalomra. Húzzanak egy vastag vonalat, és ne engedjék meg sem maguknak, sem pedig másoknak, hogy a vonal előtti időszakból bármit is áthúzzanak az új életükbe. A feltétel nélküli elfogadás segíthet az intimitás újbóli kialakításában. Fogalmazzák újra a közös életük játékszabályait, hogy semmi ne veszélyeztesse a bizalom félénken kihajtó új csíráit.

3. Idő. Egy összetört kapcsolat talpraállása nem történik meg máról holnapra. Ehhez időre – esetenként sok időre – van szükség. Engedjék meg maguknak ezt az időt és segítsék egymást, hogy megtanulhassanak újra szeretni, bízni, megbocsátani, egymásra hagyatkozni. Nagy előnyt jelenthet ilyenkor a hit, amelynek éppen a megbocsátás az alapja. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen embert próbáló helyzetben elkél némi természetfeletti segítség…

Forrás: Ideál Életmódmagazin