Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Belehalunk vagy túléljük? Tippek szerelmi bánat ellen!

Elhagytak, elhagyom, közös megegyezéssel elválunk. Megcsalt, hát szakítunk. Bár az élethelyzetek nagyon különbözők, amit átélünk, az viszont hasonló. Talán alig van ember, akit nem érintett még meg a szerelmi bánat. Hogyan élhetjük túl?

A szakítás kicsit olyan, mintha meghalna valakink. Noha a másik fizikai, szellemi mivoltában továbbra is létezik – sőt gyakran látványosan éli világát nélkülünk –, a mi számunkra bizonyos értelemben mégis halott. Elment, és vele együtt a mi életünk egy része is véget ért.

Az első megrázkódtatás szokatlan érzésekkel jár
Kép: Wikimedia

Álmatlanság, intenzív álmodás, étvágytalanság vagy épp az „állandó rágás”, rosszkedv, koncentrációs problémák, gyomortáji szorítás, gyakori sírás, visszatérő gondolatok és a többi mind azt jelzi, hogy a test és a lélek az akut stresszállapot tüneteit produkálja, ami ebben az élethelyzetben természetes.

A szakításkor fellépő erős stressz után el kell indulnia a veszteség feldolgozásának. Ennek során gyakran tapasztalhatunk magunkon olyan jellegzetességeket, amelyek a depresszió állapotához hasonlatosak (anélkül, hogy betegek volnánk). Emellett a haragtól, elkeseredettségtől, indulatkitöréseken át a csendes belenyugvásig sokféle állapot válthatja egymást. Ez furcsa lehet számunkra, különösen, ha az első ilyen nagyobb megrázkódtatást éljük át. Baj csak akkor van ezekkel a belső állapotokkal, ha megrekedünk valamelyikben, és képtelenek leszünk idővel nyitottá válni egy új párkapcsolatra.

Megküzdés a fájdalommal

Az emberek szívesen élnek azokkal a megküzdési módokkal, amelyek elterelik a figyelmet a fájdalmukról. Ide tartoznak a „bepasizok”/„becsajozok”, „leiszom magam filmszakadásig”, „buli buli hátán” típusú „megoldások”. Ezek ideig-óráig elfedhetik a szakításhoz kapcsolódó kínzó érzéseinket, gondolatainkat, de ennél többet azonban nem tudnak nyújtani. Sőt a „kutyaharapást szőrével” elvet gyakorolva beletekeredhetünk olyan kapcsolatokba - vagy akár egészségügyi problémákba is –, amelyeket általában megspórolunk magunknak, amikor nem egy friss sebbel a lelkünkben ismerkedünk.

Férfiak, akik csak pornót néznek, és nem szeretnek…
Vannak férfiak, akik nem nézik, hanem csinálják, de keményen. Megint mások nézik, és közben elfelejtenek szeretkezni, miközben kitartóan képesek más nőket bámulni. Elviseljük, vagy mondjunk le róluk örökre?

Beszélgetés

A szerelmi bánat feldolgozásában nagy szerephez jutnak azok a megküzdési módok, amelyek lehetővé teszik azt, hogy megfogalmazzuk, formába öntsük, kiürítsük magunkból a felgyülemlett érzéseket, gondolatokat. Szerencsés esetben jó társak is vannak ehhez. Nagy szolgálatot tehet ilyenkor egy barátnő, anya, olyan ismerős vagy rokon, akihez őszintén fordulhatunk. Ha senkink sincs, akivel megoszthatnánk a párkapcsolatunkkal kapcsolatos gondolatainkat, érzéseinket, egy napló is sokat segíthet. Később érdemes visszaolvasni bejegyzéseinket, meglepő látni, hogyan változunk még akkor is, amikor egy örökkévalóságként éljük meg bánatunkat, szenvedésünket.

Művészetek, sport, kreatív alkotómunka

Mindegyik remek terep a feszültség kiürítésére vagy akár magas szintű megmunkálására. Egy-egy jó zene segíthet átadni magunkat érzéseinknek, utána megkönnyebbülést élhetünk át. A könyvek – akárcsak a jó ismerősökkel való beszélgetések – azzal szembesíthetnek bennünket, hogy mások is voltak hozzánk hasonló helyzetben, nem vagyunk egyedül a gondunkkal. A fizikai aktivitásnak is számos pozitív élettani hatása ismert. (Intenzív kerti munkával, állatokkal való foglalkozással, egy kiadós nagytakarítással vagy pár nap kemény futással kiűzhetjük magunkból a keserűséget is.)

Tisztázás, lezárás, méltósággal elvonulás

Könnyebben el tudjuk fogadni, hogy véget ért egy párkapcsolat, ha tudjuk az okot, hogy miért történt. Ha a másik fél partner ebben, érdemes nyugodt körülmények között leülni, beszélgetni erről a szerelemről. Sokat tudhatunk meg ilyenkor magunkról, és sokat adhatunk is a másiknak. Ez mindkét felet segítheti abban, hogy ne romokba dőlt önbecsüléssel, vert hadként távozzon.

14 női praktika, amivel magadba bolondíthatod a férfit!
Nem egyszerű dolog megtalálni álmaink férfiját, aki magas, jóképű, intelligens, jómódú, szereti a gyerekeket és az anyjukat, szóval minket is. Ha végre nemcsak az álmunkban, hanem a valóságban is ráleltünk, bizony a legnehezebb, hogy meg is tartsuk.

Mikor van szükség szakember segítségére? A szerelem, a szakítás és a szakítást kísérő fájdalom része minden egészségesen működő ember életének. Bár a szakítás kétségtelenül kínzó érzéseket, álmokat, gondolatokat és kusza heteket von maga után, általában szakember segítsége nélkül lezajlik a veszteség feldolgozása. Akikre és amire elsősorban szükség van: barátok, családtagok, bizalmas ismerősök figyelme, szeretete, támogatása.

Két esetben érdemes pszichológushoz, pszichiáterhez fordulni.

1. Elhúzódó krízishelyzetben, ha a hetekkel, hónapokkal a szakítás után sem tér vissza az élet a mindennapi kerékvágásba.

2. Ha valakit a szakítás kapcsán olyan önismereti kérdések foglalkoztatnak, amelyeket szívesen kibogozna. (Például: miért „megy be ugyanabba az utcába” többször is? Milyen férfiként/nőként/társként? Mi az, amiben jó volna változni ahhoz, hogy a következő párkapcsolat harmonikusan működjön?)

Ezt az utat is végig kell járnunk. (Forrás: pszichologuskereso.hu)

Hihetetlen, hogy éppen ő lett a férjem!
Nem mindig vagyunk tisztában azzal, hogy mire is van szükségünk valójában. Így aztán gyakran megesik, hogy olyan férfival esünk szerelembe, aki még véletlenül sem szerepelt álmaink hős kérői között.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.