Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Pásztor Annáék három évtized után intettek búcsút

Három évtized után intett búcsút egymásnak az Anna and the Barbies énekesnője és párja. Két kisgyermeküket továbbra is közösen nevelik, de Anna nem tagadja, hogy nem könnyű feldolgozni a helyzetet.

Pásztor Anna, a mindig vagány művész az elmúlt hetekben a Dancing with the Stars-ban bizonyított, miközben a magánéletében 180 fokos fordulat következett be. Szakított kedvesével és gyermekei apjával, Galotti Balázzsal - írja a Blikk. 

Extravangás. Fotó: Pinterest

Nem átlagos. Fotó: Pinterest

"Nagyon szomorú dolog ez egy család életében, így a miénkben is az volt, amikor különváltak az útjaink hónapokkal ezelőtt. Volt majdnem harminc csodálatos évünk, amit nem szeretnénk megtagadni. Szomorú, amikor két ember ennyi idő után szakít. Mivel vagyunk annyira intelligensek és szerettük egymást, ezért jóban maradtunk – mondja Pásztor Anna, aki azt is hozzátette, hogy a hétéves Benjit és a 4 éves Zoét természetesen továbbra is közösen nevelik.

"Minket a két gyermekünk örökre összeköt, és szerettük volna a különválásunkat úgy intézni, hogy ők a lehető legkevésbé sérüljenek. Minden velük kapcsolatos dolgot megbeszélünk és számos alkalommal programokat is csinálunk együtt, de természetesen ez a helyzet soha nem egyszerű és nem fájdalommentes" – sóhajtott az énekesnő, aki nem akar hibást keresni abban, hogy ez a kapcsolat végül nem vált igazi holtodiglan, holtomiglan szerelemmé.

Három évtized nem kevés. Fotó: Pinterest

"Ahogy egy kapcsolatért is ketten felelősek, addig a vége is két emberen múlik, egyszerűen így alakult. Nem akarunk egymásban hibát keresni, mert nincs" – magyarázta Anna, aki művészként próbálta feldolgozni azt, hogy közel három évtized után újra kellett kezdenie.

Pásztor Anna szerint az ember ilyenkor szépen-lassan halad előre, egyik napról a másikra lépeget és próbál kapaszkodni abba, amibe tud, például a gyerekekbe. Igaz, nem egyszerű, de fel kell dolgozni, és ebben az elmúlt négy hónap a Dancing with the Stars nagyon sokat segített. Általában ő találta ki a produkciókat és Köcse Gyuri alkotta meg az ötlethez a koreográfiát, így a táncaikban benne voltak azok az érzelmek, amelyeket a szakítás óta megélt, akinek elmúlt időszakban készült Anna and the Barbies dalai is erről árulkodnak.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?