Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját: 2024-ben sikerült elültetniük 100 000 fát szerte az országban a Nemzeti Faültetés Napja alkalmából. „Emeljük a tétet, ugyanis jövőre legalább ennyi csemetét szeretnénk kiosztani március elsején a hozzánk csatlakozóknak. Viszont ahhoz, hogy ezek a fácskák valóban szárba szökkenhessenek már idén meg kell rendelnünk őket” – mondta el a 10 millió Fa főkoordinátora, Hervai Franciska.

A 10 millió Fa 2019-ben indult el azzal a céllal, hogy minden magyar ember nevében ültessenek egy fát – azaz 10 milliót. Azóta több száz település, iskolák, cégek, civil közösségek és magánszemélyek összefogásával már a 497 185 fát és cserjét ültettek el országszerte, sőt volt ültetésük Erdélyben is. A klímakatasztrófa enyhítésére hazánkban új alapokra kell helyezni az erdővédelmet, hogy valóban, az ökológiailag legértékesebb, emberi tevékenységtől mentes őserdők is teret kaphassanak. Továbbá az erdős területek nagyságát is legalább harmadával meg kell növelni

Nemcsak fákat, gondolatokat is ültetünk!

10 millió Fa közösség a nevében foglalt cél érdekében parkfákat ültet, erdősít és Miyawaki-erdőket telepít, de itt nem áll meg. Ahogyan a 10 millió Fa alapítója, Bojár Iván András fogalmaz: „Nemcsak fákat, gondolatokat is ültetünk!”. Hiszen egy fának az elültetése szakrális élményt jelent sokak számára, így válhatnak egyre többen a fák barátaivá”.

Nemzeti Faültetés Napja – az összefogás ünnepe

2023 őszén új fejezet nyílt a 10 millió Fa missziójában: meghirdették az első Nemzeti Faültetés Napja ültetési ünnepet, amelyhez bárki csatlakozhatott. Az akció során:

  • közel 100 000 fát ültettek el egyetlen nap alatt,
  • több mint 12 000 önkéntes csatlakozott,
  • 290 helyszínen zajlottak faültetések szerte az országban,
  • 46 vállalkozás is aktívan részt vett és anyagilag hozzájárult az eseményhez.

Ez a nap megmutatta, hogy a magyar társadalomban ott él a természet iránti felelősség és tenni akarás. Iskolások, családok, cégvezetők és nyugdíjasok egyaránt ásót ragadtak, és együtt formálták a jövőt.

Pár kattintással egy zöldebb jövőért

Az adó 1%-ának felajánlása talán az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy bárki részt vegyen a 10 millió Fa munkájában. Az ebből befolyó összegből a 10 millió Fa mozgalom nemcsak facsemetéket vásárol, hanem biztosítani tudja azok szállítását, elültetését a Nemzeti Faültetés Napjára, mely 2026-ban március 1-jére esik.

Az 1%-os kampány kulcsfontosságú a 2026-os ültetések előkészítésében – mondta el Hervai Franciska. „100 000 facsemetét tervezünk kiosztani a hozzánk csatlakozó magánszemélyek között a Nemzeti Faültetés Napján, amiket már az idei év során meg kell rendelnünk. Emellé várjuk további cégek jelentkezését, hogy meg tudjuk többszörözni hatásunkat!” – emelte ki a 10 millió Fa főkoordinátora.

Egy fa nem csinál erdőt – de közösen igen!

Ajánld fel te is az adód 1%-át ma, hogy jövőre többezer új fa nőhessen az égig!
Adószám: 19225294-1-42 | 10 millió Fa

 


Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?
Kolodko szurikáta szobra a cukorbeteg gyermekekért, gyermekeknek készült

Kolodko szurikáta szobra a cukorbeteg gyermekekért, gyermekeknek készült 

Fontos dologra hívja fel a figyelmet Kolodko Mihály új szobra.