Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mondjuk az arcába, hogy már nem kell!

Hányszor hallottuk már, és valljuk be, mondtuk mi magunk is: szemetek a férfiak. A jelző igaz voltát például az is igazolja, hogy randi után azt mondják,... majd hívlak, aztán persze nem teszi. Vagy mégis?

Bridget Jones óta minden nő tudja, hogy ez az egyik legnagyobb vétek, amit férfi elkövethet nő ellen. Miért ígérget, inkább ne mondjon semmit, és mindenki menjen a maga útjára.

Erre egy friss felmérés szerint az derül ki, hogy a hölgyek 69 százaléka randi után megígéri, hogy csörögni fog, aztán mégsem hívja fel a másikat. Ezzel szemben a férfiak "csupán" 55 százaléka szokott így eljárni egy nem túl jól sikerült találka után.

Az Egyesült Királyságban végzett kutatásban 2000 felnőtt embert kérdeztek meg. Ezek között természetesen van olyan, aki életében egyszer csinált ilyet, más viszont rendszeresen így köszön el.

Persze a nők nem szívesen hívják fel a férfit az első randevú után, csupán hét százalékuk tartja ennyire lazának magát. A legtöbb férfi ezt természetesnek is veszi, és semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy neki kelljen a második találkát kezdeményeznie.

A technika az, ami megöli ezt a szépen, és jól beállt rendszert, és arra készteti a nőket, hogy ők jelentkezzenek a randi után először. Ahhoz ugyanis tartják magukat, hogy nem hívják fel a pasit, de ahhoz már nem, hogy ne is sms-ezzenek rájuk. A megkérdezett nők csaknem fele azt állítja, elfogadott dolog a találka után üzenetet küldeni. 

A telefon akkor is fontos szerepet kap, ha már kialakult a párkapcsolat. A férfiak 19, a nők 20 százaléka beszél a párjával minden nap telefonon, negyedük pedig sms-t küld, azt viszont naponta legalább ötöt. Minél jobban benne jár azonban valaki a korban, annál kevesebb üzenetet küld el, viszont minél fiatalabb - és szerelmesebb -, annál többet. Zsebpénztől függően a 25 év alattiak napi tíz sms-t is képesek írni.

Ezek után az sem meglepő, hogy a telefon a szakításokon is jelen van. Az emberek, se a nők, se a férfiak nem tartják megbocsáthatatlan bűnnek, ha telefonon vetnek véget egy kapcsolatnak. Szerintük az, ha a moziban megszólal valakinek a mobilja sokkal cikibb, mint ha megereszt egy hívást, hogy kidobja a párját.

Nos, mi a korrektséget szeretjük, ezért, randi után nem mondjuk, hogy telefonálunk, ha eszünk ágában sincs. Viszont nem hívjuk fel a pasit először, de nem is üzenünk rá, mert az nagyon ciki és idegesítő. Sms-t kapcsolatban sem nagyon küldünk, mert lusták vagyunk, inkább telefonálunk. Ha mégis, általában a következő a tartalma:

Hozz kenyeret meg tejet! Szakítani nem szakítunk telefonban, mert akivel egy kicsit is együtt voltunk, megérdemel annyit, hogy az arcába mondjuk, hogy már nem kell. És ezt persze cserébe is elvárjuk. Hát Önök?


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.