Márai Sándor a Füveskönyvében azt tanácsolja, hogy meg kell tanulni hallgatni. Az ember mindig túl sokat beszél feleslegesen.

Popper Péter, az ismert pszichológus is azt javasolja, hogy csínján bánjunk az igazsággal, csak azt mondjuk el, ami előbbre visz. Azt soha ne mondjuk el a párunknak, amivel ő nem tud mit kezdeni. A saját lelkiismeretünkön könnyítő igazságokat nem biztos, hogy el kell mondanunk. Vannak olyan titkok, amelyeket a sírnak kell elfedni.

Mikor is érzünk egy párkapcsolatban bűntudatot? Ha megcsaljuk a másikat, ha kihasználjuk, ha a másik többet ad, mint mi. Ha nem szeretjük eléggé, úgy, mint ő.

A bűntudat az, az érzés, mikor lelkünk nem nyugodt, marcangol, hibáztatjuk magunkat, amiért rosszat tettünk. Ezt az érzést lehet sokáig titkolni, de mindörökké nem. Az ember úgy van kódolva, hogy szereti a tiszta helyzeteket, s különben is nincsen olyan titok, amit a szél ki ne forgatna, avagy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.

Egy graffiti szerint az igazi szerelem az, ha soha nem kell azt mondani, hogy sajnálom. A sajnálom kifejezés, és gesztus kifejezi, hogy hibáztál, valamit nem jól csináltál, hogy a másikat megbántottad, kárára voltál. Az igaz lelkiismeret nem engedi, hogy a másiknak rosszat okoz, hogy megbántsd, hogy megsértsd.

Mégis napjainkban kevés a tiszta helyzet, önzőek vagyunk, kihasználjuk, hogy a társunk szeret, és sokszor olyat teszünk, amivel őt megbánthatjuk. Persze nem szeretnénk megbántani, ezért nem vagyunk őszinték. De ha nem vagyunk igazak, akkor lelkiismeret-furdalásunk lesz.

Ha elmondjuk, mi bánt, akkor könnyítünk a lelkünkön, de megbántjuk a másikat. Az egész egy ördögi kör. Az egészet csak akkor tudjuk elkerülni, ha őszinték vagyunk, ha elmondjuk, ami bánt, ha megbeszéljük, ami nem tetszik.

Egy párkapcsolatnak arról kellene szólnia, hogy két ember őszintén szereti egymást, elfogadják a másikat olyannak, amilyen, s képesek arra, hogy együtt éljék le az életüket, holtomiglan-holtodiglan, ásó, kapa, nagyharang...

Ez a forgatókönyv azonban ma már kevéssé működőképes. Egoista világunkban azzal törődünk, hogy nekünk mi a jó, kevesebbet tűrünk, és sokszor félre kacsintunk.

Takargatjuk az eltévelyedéseinket, s marad a bűnös lelkiismeret, amin olykor szeretnénk könnyíteni...