Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Nő voltam mielőtt megnősültem"

Akár börtönnel és házasságának annulálásával is sújthatják azt a malajziai férfit, aki feltehetőleg házassága előtt még nő volt.

A 40 éves Mohammad Sofiant és a 43 éves Zaiton Azizt még 2002 decemberében adta össze egy imám Nyugat-Malaccában. A vőlegény nemi identitását megkérdőjelező gyanú akkor merült fel, amikor a Vallásügyi Minisztérium nem akarta hitelesíteni a házasságot, mert Sofian születési anyakönyvi kivonatában női név, Mazinah Mohammad szerepelt.

 A nyomozók most kórházi kartonokat és egyéb dokumentumokat vizsgálnak, Sofian után kutatva. A konzervatív muzulmán Malajzia tiltja azonos neműek házasságát. Ha a bíróság előtt bebizonyosodik, hogy Sofian nő volt egykoron, a házasság automatikusan érvénytelen és Sofiant elítélik azonos nemű házasságkötés miatt.

A nem megváltoztatására irányuló operációkat végeznek Malajziában is, azonban a helyi állami törvények szerint a hivatalos dokumentumokon nem lehet megváltoztatni az ember nemét. A transzszexualitást az iszlám vallás nem fogadja el, a vallási rendeletek elvileg tiltják a nemek változtatását.

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.