Életforma.hu

ÉLET-MÓD

NOVEMBER, a férfiak hónapja – NOVEMBER mozgalom

Ahogy a nőknél a mell- vagy a méhnyakrák megelőzhető szűrésekkel, illetve időben felfedezve, az esetek döntő többségében gyógyítható, úgy érdemes imamalomként hajtogatni, hogy a férfiak betegsége, a prosztata rosszindulatú betegsége is megelőzhető és gyógyítható! Amíg a nők másfélszer többször mennek orvoshoz, mint férfi társaik, addig egy férfi sok esetben csak akkor, ha valamelyik családtagja – leginkább a párja „elküldi”, vagy már komoly indoka van arra, hogy orvoshoz forduljon. Ugyanakkor Magyarországon, a prosztata rosszindulatú elváltozása, a második leggyakoribb halálok az ötven éven felüli férfiak körében. Statisztikai adatok szerint évente ezerötszázan halnak meg és hatezer új beteget regisztrálnak. Pedig ez a betegség, időben felfedezve SZÁZ SZÁZALÉKOSAN gyógyítható!

Nincs mese, itt az ideje, hogy a férfiak is beírják a naptárukba az évi egy alkalmas urológiai szűrővizsgálatot. A szakorvosok szerint ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy időben észrevegyük, ha valami nincs rendben. A prosztata elváltozásai nem minden esetben okoznak érezhető elváltozásokat.

- Amikor azonban ez a gesztenye nagyságú szerv már panaszokat okoz – vizelési gond, esetleg alhasi vagy csontfájdalmak -, lehet, hogy már elkésett az illető - mondja határozottan Dr. Almási Mária, a Róbert Rendelőintézet urológusa. A prosztata rosszindulatú betegsége, sokáig nem fáj, nem okoz semmilyen tünetet. Ezért fontos, hogy a férfiak 45-50 éves kor felett minden évben legalább egyszer akkor is ellátogassanak az urológushoz, ha nincs semmilyen panaszuk – teszi hozzá a doktornő. - Ellenkező esetben csökkennek a gyógyulási esélyek.

Kép: pixabay

A prosztatavizsgálat 3 része

Azt érdemes tudni, hogy már egy vérvétel után, a mintából lehet következtetni arra, van-e valamilyen gond a prosztatával. Ez mindenképpen előny. Ha megemelkedett az úgynevezett PSA (prosztata specifikus antigén) értéke, az több elváltozás lehetőségét mutathatja. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyből rosszindulatú is lenne. Lehet gyulladás vagy megnagyobbodás. Azonban fontos, hogy a PSA-érték jelzi, a jelenségre akkor is oda kell figyelni, ha nem okoz panaszt a betegnek.

- Ahhoz, hogy megtudjuk, vajon kezdődik-e valamilyen betegség a prosztatában, elengedhetetlen a célzott vérvétel – hangsúlyozza Dr. Almási Mária. – Kóros PSA-érték esetén, amennyiben nem egyértelmű, hogy rákos elváltozásról van-e szó, a vérvételt három hónap múlva meg kell ismételni, hogy a PSA-érték dinamikáját nézve közelebb jussunk a valós diagnózishoz. Ezt követi a fájdalommentes ultrahang vizsgálat, amelyen jól látszik a prosztata mérete, szerkezete. Ha ez utóbbi homogén, nincsenek benne világosabb foltok és a PSA is normális szintet mutat, akkor nagy valószínűséggel, a prosztatával nincs komolyabb gond. Azonban, ha az ultrahang inhomogenitást mutat, mindig gondolni kell arra, hogy vagy krónikus gyulladás, vagy rosszindulatú elváltozás állhat a háttérben. E két vizsgálat mellé elengedhetetlenül fontos a harmadik, az úgynevezett tapintásos vizsgálat, amely mindössze pár másodperces és NEM fájdalmas.  Azt gyanítjuk, ez az a vizsgálat, ami leginkább visszafogja a férfiakat abban, hogy elmenjenek a prosztataszűrésre. Jóllehet, ez a tapintásos vizsgálat és a vérvétel eredménye együtt már megközelítő pontossággal jelzi, ha gond van. A manuális vizsgálat ugyanis akkor fáj, ha gyulladásban van a prosztata. Ha a gyulladást nem kezeljük – mert nem szerzünk róla tudomást – kialakulhat egy krónikus gyulladásos állapot, amely a beteg számára akár évekig, kisebb - nagyobb panaszokat okozhat. Ezek lehetnek: alhasi-heretáji, lágyékhajlati, keresztcsonttáji, végbéltáji, gáttáji diszkomfort érzések és/vagy fájdalomak, valamint különböző mértékű vizelési panaszok. Amennyiben a prosztata tehát – úgynevezett - porckemény tapintatú ez felveti a rosszindulatú daganat lehetőségét, azonban a tömöttebb tapintatú prosztata sem feltétlen jelent rákos daganatot, amennyiben a PSA-érték nem kiugróan magas.  Ebben az esetben általában 3 hónapos, úgynevezett antiflogisztikus (gyulladás csökkentő) kezelést alkalmazunk, amelynek végeztével megismételjük a vizsgálatokat. Ha a PSA-szint továbbra is emelkedett illetve tovább emelkedik, akkor szükséges elvégezni a biopsziát, vagyis a fájdalmatlan (rövid altatásban végzett) mintavételt.

Ha azonban a beteg tünetmentes és a vizsgálati eredmények is jók, a páciens rendben van.

Fontos kiemelni – mondja Almási doktornő – hogy a prosztata mérete és a prosztatapanaszok között nincs egyértelmű összefüggés. Kétszer nagyobb prosztata sem feltétlen okoz panaszokat, viszont az alig nagyobbnál is lehetnek súlyos vizelési gondok. Akár vizeletelakadás is lehet a vége, ha a megnagyobbodás a prosztata centrális részét érinti, amely a húgycsövet veszi körül. Azonban az ideje korán felfedezett, esetlegesen rosszindulatú elváltozás esetében is száz százalékos gyógyulás remélhető a manapság alkalmazott terápiákkal. Ezért van tehát óriási jelentősége a szűrővizsgálatoknak!

Okok és következmények

Vizsgálatok szerint, a prosztatával kapcsolatos betegségek, mint a legtöbb betegség, összefüggést mutatnak az immunrendszerrel. Azon férfiak körében, akiknek az életében a stressz kevésbé jelent meg, optimista lelkiállapotuk és vidámabb életvitelük következtében a 60-as éveikben is jóval kielégítőbb,  jobb egészségi szintet mértek, mint azon 30–as férfiaknál, ahol a stressz befolyásolta a mindennapokat. Hiszen a stressz „kifárasztja” az immunrendszert.

Mindemellett természetesen az, hogy kinél alakul ki rosszindulatú elváltozás, öröklött hajlam kérdése is – mint arról már számos cikkben írtunk.

Mindenesetre itt az ideje, hogy világosan lássuk, ha egy férfi előre tudná, miféle fájdalmakkal jár, hogy hagyja elhatalmasodni a prosztatabetegségét, elég nagy valószínűséggel utólag, az évente pár másodperces, fájdalommentes tapintásos vizsgálatot választaná. Hiszen a teljes szűrés másik két alkotóeleme, a vérvétel és az ultrahang igazán nem tartozik a megterhelő vizsgálatok közé. Fontos lenne látni, hogy ennyivel tartozik önmagának és persze a párjának, családjának, hiszen hogy is lehetne a legjobban kifejezni máshogy azt a figyelmet, amit megígérünk egymásnak, elvárunk egymástól, minthogy megajándékozzuk egymást, az egészséggel teli napokkal. Így igazán vigyázhatunk egymásra!

Az urulógiai problémákról csak szemérmesen beszélnek a férfiak, pedig az orvos mindig, őszintén segíteni akar!

A méhnyakrák megelőzéséről is tudsz mindent? Ha kétséges, olvasd el ezt is!

 

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.